Az őstulok a párosujjú patások rendjébe és a tülkösszarvúak családjába tartozó, mára már kihalt faj, amelynek rekonstruálására több kísérletet is tettek. A budakeszi gulya a hortobágyi tenyésztési programból származó egyedekből áll.
    

Az őstulok egykor Európa legnagyobb növényevője lehetett: 260-310 centiméteres testhosszával, 155-180 centi marmagasságával, 700-1500 kilogrammos súlyával és 80 centinél is nagyobb szarvával jóval meghaladta a ma élő legnagyobb bölények méreteit is.
    

A kutatók barlangrajzokra és korabeli leírásokra hagyatkozva tettek kísérletet arra, hogy rekonstruálják az 1627-ben kihalt őstulkot, a "feltámasztás" fő célja, hogy újra benépesítsék vele Európa vad ökoszisztémáit. Az első kísérletet az 1920-1930-as években a Heck testvérek tették és primitív jelleget hordozó, ősi fajok keresztezésével, több évtizedes munka során sikerült egy küllemre meglehetősen hasonló fajt "előállítaniuk". Ám mivel ez a faj méreteiben még mindig elmaradt az őstuloktól, a 20. században számos újabb kísérlet vette kezdetét, mint például a Tauros-program vagy az Uruz-projekt. Ezek a kezdeményezések nem a Heck-marhát tenyésztették tovább, hanem különböző fajták pároztatásával igyekeztek őstulkot tenyészteni.
    

A vadaspark közleménye szerint a célhoz talán legközelebb jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park területén, a Pentezugban 1997-ben létrehozott, minimális emberi beavatkozást igénylő bioszféra rezervátumban zajló tenyésztési program áll, szakmai együttműködés keretei között innen érkezett Lupó, a bika, valamint Lavinia és Paulina, a két tehén is Budakeszire, ahol tavaly már született egy kicsinyük.

MTI