|
|
|
Tweet |
|
|
|
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított dolog elleni erőszakkal, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Szilvia (33 éves) és élettársa B. Sándor (35 éves) budapesti lakosok ellen.
A rendelkezése álló adatok szerint a pár 2013. május 21-én 20 óra körüli időben, egy budaörsi bevásárlóközpontban akart eltulajdonítani három üveg szeszesitalt oly módon, hogy azt a gyermekük babakocsijában rejtették el. A cselekmény elkövetésekor három gyermekük volt velük. A legidősebb – 13 éves – lányuk szülei cselekedetét látva követte a példájukat és édességeket, valamint ruhaneműt rejtett el saját ruházatába.
A pénztártól való távozásukkor a biztonsági szolgálat munkatársai ellenőrizték a csomagjaikat, majd értesítették a Budaörsi Rendőrkapitányságot.
A kiérkező járőrök a H. Szilviát és B. Sándort előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Ellenük a büntetőeljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.
|
|
|
|