Tesszük a dolgunkat. Ahogy eddig már számos esetben, továbbra is szükséges  foglalkoznunk a rokkantakkal, hiszen sorsuk sehogy sem akar jobbra fordulni - legalábbis állítja az alábbi írás szerzője, amit változatlan formában közlünk az alábbi gondolattal kezdve:

Valóban igaz lehet az, hogy teljes kudarc a rokkantak foglalkoztatása?

Már igazán felébredhetnének az emberek, hogy észrevegyék: A rokkantak foglalkoztatása, az csak valamiféle álságos intézkedés, vagy csak egy álca? Talán nem is azok járnak jól vele, akiknek dolgozni kell, hanem azok, akik dolgoztatják ezeket a szerencsétlen betegeket? A munkahelyek? Ők kapják az első évben a 100%-os, a második évben a 90%-os, a harmadik évben a 80%-os TB kedvezményt és még, ha megváltozott munkaképességű személyeket alkalmaznak rehabilitációs kártyával akkor, akár 75%-os bértámogatásban is részesülhetnek. Sőt, ha „kiképzik” a rehabilitálható munkaerőt valamilyen betanított munkára, még tanfolyamok szervezéséhez is kaphatnak a cégek támogatást.

Ezek az intézkedések viszont, valójában nem oldják meg a rehabilitálható rokkantak gondjait. Azokon nem segít, sőt tovább mélyíti a súlyos betegek problémáit. A betegeknek, akiket megfosztottak a nyugdíjuktól, most megfosztják a szociális rendszerben folyósított pénzellátásaiktól is. Munkára kényszerítik őket, visszaterelgetve a nem létező munka világába úgy, hogy szó szerint kihúzzák alóluk az eddigi juttatásokat a látszatfoglalkoztatással, amely számukra, csak ideig-óráig nyújt a törvény szerint: napi 4 órás foglalkoztatást, de közben elveszik tőlük az addig kapott szociális segélyszerű pénzeket. Így minden addigi létbiztonságukat veszélyeztetve hagyják őket magukra, ha a napi 4 órás foglalkoztatásuk is csak átmeneti.

Az 1-3 éves rehabilitáció addig tart, vagyis a beteg „karrierje" ezeknél a cégnél, amíg a munkáltatónak megéri a szorgos rokkantat foglalkoztatni! Amíg a legnagyobb hasznot „kiveszi” a betegek foglalkoztatásából. Valójában ez nem az ő helyzetükön segít, hanem az őket foglalkoztató munkáltatók érdekeit szolgálja és ezt segíti az állam. Így a kormány álságos segítsége, az semmi másról nem szól, csak arról, hogy a minimális segélyszerű szociális ellátásokat is kihúzzák a rokkantak alól, és aztán, amikor már a munkáltatóknak sem éri meg velük bíbelődni, akkor a betegeket magukra hagyják. Ez, a betegek drámai gyorsaságú ellehetetlenítéséhez, kiszolgáltatottságához, és humánkatasztrófához vezethet.  

Arról meg nem beszél senki, hogy mi lesz a beteg további sorsa, ha nem bírja a feszített tempót, és kidől a sorból? Vagy, ha letelik a maximum 3 évig terjedő robot? Utána mit kezd a beteg magával majd, ha a nyílt munkaerőpiacon szóba sem állnak vele? És, ha, főleg nem lesznek részidős, napi 4 órás munkahelyek, ahol várják őket!  Akkor mit kezd a beteg magával? Se munka, se szociális ellátás, mert ugye, ha egyszer már „bemutatta, hogy dolgozni képes”, akkor senki sem pátyolgatja őket többé. Soha többé nem kaphat ellátást, ha az utolsó 5 évben nem lesz meg az 1095 napos biztosítási jogviszonya. Általában 50 éves korban rokkannak meg az emberek. Bekerülni is nagyon nehéz az ellátórendszerbe, de, ha egyszer onnan egy ilyen rehabilitációval egybekötött munkát kipróbálva kikerül, akkor nézheti magát örökre, mert le is út fel is út! Se munkát, se rokkantellátást nem fog kapni.

Hát, ez az előre gondoskodó állam, mert Magyarország jobban teljesít - Ébresztő Magyarország!

Ébresztő! Magyarország jobban teljesít a betegek kisemmizésében? Ez a 1-3 éves terv, ami csak átmenetileg a napi 4 órás segélyes bérekért dolgoztatja a betegeket, az nem a betegek érdekéről szól, hanem az őket foglalkoztató munkáltatók extra profitjáról.  Az is mondhatjuk akár; 

                                                                    Ma jobban élünk mint 4 év múlva!

Név, cím a szerkesztőségben.

Kapcsolódó írás>