Újabb taxis demonstráció várható - temetéssel |
2012-05-22 14:09:12 |
Bár az év elején megtartott taxis demonstráció csendben, békességben lezajlott, a most szerveződő megmozdulásról ez már nem biztos, hogy elmondható lesz.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Forgalombiztonsági, Parkolási és Taxi Igazgatója, Dr. Komáromi Endre - korábban az ORFK, a Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője – előterjesztésében egy olyan szabályozást kíván bevezetni, aminek elfogadása esetén a budapesti taxis társadalom teljes ellehetetlenülése következhet be - nyilatkozott erről Majercsik Tamás főszerkesztő a hallótaxi.hu részéről.
Érdeklődésünkre Majercsik elmondta, felháborodva vettek arról tudomást, hogy a rendeletalkotók a taxisok véleményének figyelembe vétele nélkül olyan rendelet bevezetését tervezik, ami a jelenlegi helyzetben vállalhatatlan, szükségtelen, fölösleges és számos elemében betarthatatlan.
Miről is van szó: rendeletben szabályoznák a forgalomban résztvevő autók életkorát, a tengelytávot, a csomagtartó méretét, az euró 4-es és 1600 köbcentiméternél nem kisebb motor, valamint légkondicionáló meglétét, dohányzási tilalom bevezetését, bankkártya-elfogadó mobil terminál alkalmazását, egységes formátumú tarifatáblázat meglétét és az egységes külső megjelenés kialakítását.
Természetesen nem vitatva azt, hogy a rendelet bizonyos elemei vállalhatók, mégis, a tervezett változások bevezetése vállalhatatlan, annak kötelező betartása több szempontból aggályos lehet.
Például az, ami talán a legtöbb fuvarozót érint: a rövid határidő, a rendelet egyes elemeinek már 2013. évben történő bevezetése. Minden kultúrországban az ilyen jellegű szabályváltozásokat kifutó rendszerben vezetik be, tehát a már piacon lévő eszközökre nem vonatkoznak.
A másik, amire a tüntetés szervezője felhívta a figyelmet, hogy számos vállalkozás hosszútávra lízingelt (6-10 év) gépjárművel - munkaeszközzel bír, ami a rendelet bizonyos elemeinek már nem felelne meg, és ezeknek a gépjárműveknek a cseréje vállalhatatlan anyagi terhet jelentene a taxisok számára. Ebből az is következik, hogy a beruházásuk megtérülése az esetek többségében lehetetlenné válik - sokan biztosan csődbe mennek!
Külföldi példákat említve a szervező elmondta: ilyen részletes szabályozás a határon túl nem létezik, a tarifa és a létszám szigorú és konkrét meghatározásán túl a szabályozás általában nem terjed tovább, valamint arra is kitért, hogy a rendelet bevezetését követően nálunk például a híres fekete londoni taxi nem közlekedhetne, az a tervezett szigorítások előírásaink nem felelne meg.
Végezetül Majercsik Tamás elmondta, a taxisok tiltakozásuk kifejezésére gördülő demonstrációt szerveznek – ez azt jelenti, hogy amikor az első demonstráció elindul, már szervezik a következőt és így tovább… mindaddig, ameddig az önkormányzat nem ül le velük tisztességesen tárgyalni és ezt a dilettáns rémálmot vissza nem vonják, ameddig a szakma érdekét figyelembe vevő szabályozás-tervezetet le nem tesznek az asztalra.
Az első taxis demonstrációra május 28-án, hétfőn kerül sor. A menet 15 órakor a Hősök teréről indul 1000-1500 taxi részvételével.
Hírhatár Utoljára frissítve: 2012-05-22 14:33:14 |