A jobboldali érzelmű emberek naponta hangoztatják, ha kell utcai zászlóégetéssel is azt, hogy Magyarországnak ki kell lépnie az Európai Unióból. Legutóbb 2012 január 14-én vonultak az utcára a kilépést is sürgető tüntetők egy csoportja.

A kilépés gazdasági és egyéb hatásaira voltunk kíváncsiak, amely hazánkat és a globális környezetünket érintené, ezért a HÍRHATÁR Pitti Zoltánhoz fordult, aki a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos kutatója.

Hírhatár:

 -arra szeretnénk megkérni Önt, legyen kedves összefoglalni mi történne akkor, ha teljesülne a kilépni szándékozók elképzelése.

Pitti Zoltán:

- Már a gondolattal való játszadozás is felelőtlen és bármennyire is legyen nemzeti színbe öltöztetve Magyarország érdekeit veszélyezteti, s ennek „zászlóégető” megnyilvánulásai rontják országunk – egyébként is romokban levő - nemzetközi megítélését.

A javaslatot megfogalmazók – tudatlanul, vagy nagyon is tudatosan – veszélyes játékot űznek, megfeledkeznek arról, hogy több évtizedes álmodozás után szabad akaratunkból kezdeményeztük a közösséghez való csatlakozást, népszavazással döntöttünk az európai értékrend felvállalásáról, s tettük ezt abban a tudatban, hogy a szomszéd országokban élő magyarság érdekeit is csak egy „határtalan” Európával tudjuk jól szolgálni.

Egy esetleges kilépés azt jelentené, hogy lemondanánk a magyarság érdekeinek az európai döntéshozó fórumokon történő képviseletéről, de már a szándék félrevezető felvetése is azt veszélyezteti, hogy szövetségesek hiányában és a belső megosztottság következtében a perifériára kerülhetünk. Egy pillanatra sem feledhetjük, hogy a közösségből való kilépés annak a „védőhálónak” a feladását is jelentené, amit a mai érdekellentétekkel tarkított világban a NATO-hoz, vagy az Európai Unióhoz való tartozásunk jelent, s ami megakadályozza azt, hogy országunk szabad prédává váljon.

A közösséghez való tartozás azonban az áru-, a szolgáltatás-, a tőke- és a munkaerő szabad áramlása, vagyis a gazdasági együttműködés szempontjából is mérlegelendő. Ez ideig Magyarország százmilliárdokban mérhető támogatást kapott az európai közösség tagállamaitól (csatlakozás előtti felkészülés, agrártámogatás, pályázati úton elnyerhető fejlesztési támogatások, közösségi programok finanszírozása), s mindemellett a közösségi tagság jó garanciális hátteret biztosított a külföldi befektetők számára. Ez utóbbi részben pótlólagos fejlesztési forrást jelentett (a hazai felhalmozási hányad több mint felét kitevő mértékben), részben új termelési profilok meghonosodását eredményezte (lásd.: járműipar, elektronika, informatika), s mindennek eredménye, hogy napjainkban a külföldi érdekeltségű vállalkozások adják a hazai export majd háromnegyedét, s az ehhez szükséges értékesítési piacot a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező anyavállalatok biztosítják.

Aligha lebecsülendő mutatók, s ezek elvesztését a kizárólagos hazai tulajdonú kkv szektor vállalkozásai – termelési kapacitás, valamint finanszírozási héttér hiányában – évtizedek múlva sem lennének képesek helyettesíteni. Jó lenne, ha nem feledkeznénk meg a kilencvenes évtizedben zajló, s a hazai mezőgazdasági nagyüzemeket támadó „nemzeti” fellángolásról, illetve arról, hogy az hazai agrárium - az erőforrások egyesítése helyett – még ma is a szétforgácsolódás időszakát éli, s a méretgazdaságossági szempontok figyelmen kívül hagyása miatt exportteljesítménye is a lehetőségei alatt mozog.

Jó lenne, ha a közhangulatot nem a pillanatnyi érzelem, nem a rövid távú politikai érdek, hanem a távlatokban történő gondolkodás vezérelné. A távlatokban történő gondolkodás pedig azt jelenti, hogy globális világunkban egy nagyobb közösséghez való tartozás – jelen esetben az EU tagság – nem áldozat, hanem olyan nemzeti érdek, amelynek nincs alternatívája.

Pitti Zoltán