| Céhek, kereskedők a régi Szentendrén és Pomázon |
|
| 2015-01-07 18:29:42 |
Céhek, kereskedők a régi Szentendrén és Pomázon Minden városnak, községnek megvoltak a szolgáltatói, ahogy nőtt a számuk, egyre városiasabbá váltak a települések is. Szentendrén és Pomázon – mint általában minden más városkában, a legtöbbször apáról fiúra szállt az ipar, a kereskedés vagy a szolgáltatás. Persze nem egyszer előfordult, hogy valaki eladta üzletét vagy a család ifjabb generációja már nem tudta, vagy nem akarta azt folytatni, de a becsődölés is gyakori eset volt.
A helybéliek szinte minden üzletet ismertek, mindenkiről tudták, hogy milyen áron, milyen színvonalon és milyen gyorsan dolgozik. A két világháború közti időszakban volt talán a legkiterjedtebb az aprócska boltok hálózata, hiszen vidéken nagyobb áruházak csak mutatóban akadtak. Az életmód is másképp alakult, mint manapság, sokkal több holmit kidobás helyett javíttattak. Nem volt kínai és más ázsiai dömpingárú, sem akkora a keresetek a megélhetéshez viszonyítva.
 Nagyjából az 1947-49-es években a kisboltokat is államosították, a megszokott kereskedőket és mesterembereket sokszor a máshonnan érkezettek váltották fel. Bár a Kádár-rendszerben már 1959-től lehetet magánkereskedéseket nyitni – leginkább az élelmiszerárusítás területén –, a személyhez kötött üzletek tömegesen már nem tértek vissza. A későbbiekben az üzletnyitások egyre könnyebbé váltak, de a nagy áruházláncok árnyékában egyre kevésbé akadnak olyan boltok, műhelyek, ahol apáról fiúra szállna az ipar. Persze ezt nem feltétlenül kell tragikusan felfogni, hiszen az életviteli- és technikai lehetőségek számos területen visszavonhatatlanul megváltoztak.
 Pomázt az 1930-as népszámlálás szerint 5433-an lakták, akik összesen 1124 házban éltek. A település járási székhely volt, így a környező falvakból ügyintézésre vagy más közszolgáltatás igénybevételére érkező emberek is sokszor itt vásároltak. A községben külön Ipartestület is működött. Talán az egyik legmegdöbbentőbb adat, hogy ebben az időben 423 özvegy élt Pomázon.
 Schiessl János kőműves mester is itt született, majd helyben tanulta az iparát de mint pallér már Budapesten dolgozott. Pomázra 1898-ban jött vissza és akkortól számos köz- és magánházat épített fel a településen. A helyi közéletnek is igen megbecsült, aktív tagja volt: a tűzoltó testületnek a megalapítója és alparancsnoka, az iparosok olvasókörének és a helyi ipartestületnek is alapítója. Szintén tagként vett részt a katolikus egyháztanácsban és a község építkezési bizottságában. Azt is tudni lehetett róla, hogy az I. világháborúban 34 hónapot töltött a front tűzvonalában.
 Grossmann Jenő hentes- és mészárosmester is Pomázon született, de szakmájában Újpesten szabadult fel és ezt követően Debrecen környékén segédeskedett. Pomázon 1891-ben nyitott üzletet és szintén több testületben és szervezetben volt tag. Többek között részt vett a tanoncvizsgáztató bizottság munkájában.
 A kiragadott két iparoson kívül számos más vállalkozó is élénkítette a község életét, például a mozit Horváth Mária üzemeltette, órás kettő is volt, Auer Mátyás és Kajszák István. Fetter Józsefnek papucsos műhelye volt, míg Groszmann Bernátnak ecetgyára. Cukorka üzletet Steindler Adolf, divat- és rövidárúkereskedést Steindler Kató és Kozma Ernő tartott fenn. Rajtuk kívül seregnyi kereskedés, bolt, műhely működött még Pomázon, olyan tevékenységek is, amik mára már a feledés teljes homályába merültek. És ne felejtsük el, hogy sem itt, sem máshol az országban a boltok a vendéglők kivételével vasárnap nem nyithattak ki. Ha türelmes volt a helyi csendőrség, akkor vasárnap délelőtt a cipészek lehúzott redőnyök alatt megcsinálhatták a nagyon sürgős munkákat – de már ez is kegynek számított!
 Szentendrén az 1930-as népszámláláskor 1349 lakóházban 7210-en éltek. Az akkor megyei jogú városban élénk kereskedelmi, kulturális és iparos élet folyt, számtalan kereskedő, szolgáltató működött. Talán meglepő, de mai szóhasználattal élve a lakosságnak több mint a fele szingliként élt. Ehhez képest az 58 elvált személy száma csekélynek tűnhetett. Ilyen társadalmi közegben nem meglepő, hogy a közhivatalokban sem sokan gondoltak, vagy anyagi okok miatt nem is gondolhattak a házasságra.
 Az iparosok nagy választékából találomra emeljük ki Kovács Ferenc fodrászt, aki Németországban tanulta a mesterségét, majd 1925-ben telepedett le és nyitott önálló borbélyműhelyt Szentendrén. Szautner István cipészmester az iparát Budapesten tanulta és 1928-ben lett önálló üzlete a városban. Az I. világháborúban az orosz, a román és az olasz fronton is szolgált és több kitüntetéssel rendelkező őrvezetőként szerelt le. Tőle régebben, 1913-ban nyitott cipészműhelyt Gyurkovics György, akinek - szorgalmának és munkaszeretetének eredményeként - az 1930-as évekre már cipész üzeme lett a városban. Számos más vállalkozást is felsorolhatnánk - Belsics Pál mézeskalácsost, özvegy Stemmer Józsefné malomtulajdonost, Engelmayer István szíjgyártót és nyeregkészítőt, Ágh Sándor csemegekereskedőt vagy Genszky Géza drogériást.
 A településeken nyüzsgő élet, szorgalmas munkálkodás folyt, de ennek ellenére rengeteg nincstelen és nélkülöző lakos élt itt is. Említést kell arról is tenni, hogy ez idő tájt Pomázon 440, míg Szentendrén 508 analfabéta, írástudatlan ember küszködött a mindennapokkal.
Fotó: Fortepan
Kertész Z István
Utoljára frissítve: 2015-01-07 18:34:29 |
