|
|
|
Tweet |
|
|
|
Meghalt egy férfi, miután autójával fának csapódott Cegléd és Abony között szombat délután a 40-es úton. Az utat lezárták, a forgalmat elterelik - közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a gépkocsi megcsúszott, majd egy út menti fának ütközött. Az autót vezető 21 éves szolnoki férfi a helyszínen életét vesztette, utasa megsérült - tette hozzá a szóvivő. Tájékoztatása szerint az autó sérült utasát kórházba vitték, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat Cegléden át elterelik. Spitz Alexandra, a megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a ceglédi tűzoltók feszítő-vágó segítségével az autó tetején át emelték ki a járműbe szorultakat.
Szintén halállal végződött az a baleset aminek során összeütközött egy mikrobusz és öt személyautó péntek éjjel az M3 -as autópálya Nyíregyháza irányába vezető oldalának 96-os kilométerénél. Egy ember meghalt, hárman súlyosan, ketten könnyebben megsérültek a péntek éjszakai tömegbalesetben az M3-as autópályán. Először egy BMW személyautó és egy utánfutót húzó mikrobusz ütközött össze, az utánuk jövő négy autós már későn lassított és belerohantak a roncsokba.
Rendőrség információi szerint a BMW sofőrje - aki feltehetően nem volt bekötve - kirepült az autóból és a szalagkorlátnak csapódott, a helyszínen életét vesztette valószínűleg.
Fotó: bevezetem.hu Úgy tudni, az egyik autóban egy ápolónő utazott, aki kiszállt, hogy segítsen a sérülteken, de egy autó elsodorta, ő könnyebben megsérült. A helyszínelés idejére teljesen lezárták az M3-as sztráda érintett szakaszát, de félpályán megindult már a forgalom az autópálya Heves megyei szakaszán, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 96-os kilométernél. Címlapfotó a reggeli balestről: bevezetem.hu
Halálos baleset történt Balmazújváros mellett is. Szombaton hajnalban árokba hajtott egy személygépkocsi Balmazújváros külterületén. Az autó vezetője a helyszínen meghalt – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Árokba hajtott egy személygépkocsi Balmazújváros külterületén szombat hajnalban, az autó vezetője a helyszínen meghalt – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Plásztán-Kapcsa Kamilla elmondta, hogy a személykocsi 5 óra 40-kor, egyelőre ismeretlen okból hajtott az árokba a 3323-as úton.
Szintén szombaton (2014. 09. 14) a reggeli órákban az M1-es autópálya 112-es kilométerénél történt az a baleset amiben a vezetőn kívül nyolcan sérültek meg. A Budapest felől Hegyeshalom irányába közlekedő kisbusz sofőrje vélhetőleg elaludt, és az előtte haladó kamionba rohant. A jármű ezt követően az úttesten keresztbe fordult, és a leszakadt utánfutóba két személyautó is belerohant. A külföldi kisbusz utasait a mentők a közeli kórházba szállították. – számolt be a balesetről a vezess.hu.
|
|
|
|