Nagyon vártuk, de nem jött be. Magyarország jobban teljesít ide, Magyarország jobban teljesít oda, a Fitch Rating hagyott bennünket ott, ahová eddig is sorolt. A bóvli, azaz a befektetésre ajánlott alatti kategóriában. Akinek volt esze, persze tudhatta, hogy a Matolcsy vezette gazdasági szabadságharcnak ezt a csatáját se mi fogjuk megnyerni. Mert hát miért is nyernénk meg? Kozmetikázott adatokból egyetlen komoly hitelminősítő sem következtet javuló tendenciákra. A megregulázott, önkorlátozó hazai sajtóban persze lehet velük mismásolni, mivel a rendes nemzeti honpolgár amúgy is fittyet hány a globális magyarellenes tőkeérdekeket kiszolgáló hitelminősítőkre.
Na de a foci, az kérem ugyebár egészen más. Az, hogy a FIFA június 5-én közzétett ranglistáján ismét csak hátrébb csúsztunk két hellyel, ráadásul egy fantasztikus győzelmet hozó magyar-albán meccs után, az már azért tényleg túlzás. Nálunk mindenki ért a labdarúgáshoz, ezt régóta tudjuk. Így aztán a vak is láthatja, hogy jóval előrébb kellene tartunk, mint ahová sorolnak bennünket. Egyszerű focirajongóként azt persze nem tudhatjuk, hogy e fals megítélésünkben is a nemzetközi pénzügyi tőke, vagy a művészvilágot uraló buzilobbi, esetleg a globális felmelegedés játszik-e szerepet. De hogy nagy igazságtalanság van itten, az egészen bizonyos.
Mert hát hol adnak át – eltekintve a világversenyeket rendező országoktól – egyetlen esztendő leforgása alatt három világszínvonalú stadiont? Ja, hogy az a piszok esővíz a magyar fűszálak és rögök között sehogy sem akar úgy elvezetődni, ahogy tőlünk nyugatabbra? Ez kérem csak a magyar fűszál és rög keménytökűségét mutatja. Ezek meg amúgy is bajban vannak a katari VB-vel. Öt millió kenőpénz, mi? Persze dollárban. Aztán még van bőr a pofájukon minket hátrébb sorolgatni?!
Pedig a stadionjaink, meg a Pintér Attilánk, meg ez a győzelem. És az a tömeg. A Nemzeti Sport szerint vagy 3.500 néző zarándokolt ki a Puskás Stadionba. Nem is értem, mi szükség a győzelem fényét rútul elhomályosítani akaró hangokra. Hogy annak a kezezést követő s a kortárs pszichiátria által a jövőben az önsorsrontó ösztönök megnyilvánulásainak alapesetei közé sorolandó műesésnek nem volt semmi köze a tizenegyeshez? A bíró – ezúttal a hazai siker kovácsa – megadta. Fogadjuk el!
És egyáltalán, melyik válogatott edzője olyan motivált a játékosaival szemben, mint a mi Pintér Attilánk. Szerinte még az a Korcsmár Zsolt is nagyon bátran futballozott aznap este, aki a találkozón pályára sem lépett! De ha még ez sem volna elég, melyik válogatott képes három pontot szerezni olyan meccsen, ahol nem is osztanak pontot? Lovrencsics Gergő legalábbis a megszerzett három pontnak örült a barátságos összecsapást követően. Sebaj. Nem az eszükért szeretjük őket. Ezt csinálja utánunk valaki, aztán akkor majd lehet tologatni bennünket a világranglistán ide, meg oda. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy így a mai, szintén barátságos kazahok ellenei találkozóval akár hat pont is összejöhet egyetlen hét alatt! Hát tud ennél valaki többet? Jó irányba megyünk, jobban teljesítünk. Elég, ha mi tudjuk. A nemzetközi megítélésünket pedig ott egye meg a fene!
Regős Róbert
