Az egyre terebélyesedő település utcahálózatát is úgy tervezték meg, hogy abból egyetlen egy se vezessen ki az erdőbe. Jó példa erre a sorházas-családiházas, nem túl régi ingatlanfejlesztésű terület, amelynek legszélső utcájából (Barackvirág utca) még véletlenül se lehet kijutni a szabadba. Egy keskeny szolgalmi rést vagy gyalogátjárót sem létesítettek, minden létező négyzetmétert kitöltenek a magán-ingatlanok. 

 

Akik azonban föld- és dűlőutakon mégis eljutnak a „város” peremére, azok a Telkibe vezető keskeny és rendkívül forgalmas, ezért a gyalogosan közlekedőknek egyenesen életveszélyes országút és a szintén keskeny, de autókkal járt Julianna majorba vezető betonos műút között egy méternyi szabad behatolásuk sincs az erdőkbe. Elsőként a már említett budakeszi-budajenői országút mellett fekvő, az egykor szőlővel telepített tangazdaság kerítése állja utunkat, ezt követően hermetikusan zár rá az elhanyagolt kísérleti erdészeti ültetvény, amely szintén hézag nélkül ölelkezik össze a Budakeszi Vadaspark kerítésével. Utóbbit északról szorosan zárja egy újabb, nem egészen világos rendeltetésű terület, és már át is értünk a Julianna majorhoz vezető úthoz. Ezen a három kilométeres „záróvonalon” elvileg kizárnak minden átjárást. 

 

 

Elvileg - mert az élelmesebbje, helyben vagy a közelben lakó gombagyűjtők, a környéket alaposabban felfedezni vágyó kirándulók csak megtalálják az átmászás lehetőségét. Ősi emberi ösztön, hogy amit elzárnak előlünk, oda csak azért is bekívánkozunk. Így azért néhányan eljutnak a zárt zóna túloldalán lévő gyönyörű, virágos mezőkre, apróbb tisztásokra, hangulatos, szinte háborítatlan erdőségekbe. Ha pedig kitartóbbak, felkalandozhatnak egészen a nagy-kopaszi kilátóig is. És akik meg éppen ellenkezőleg, Budakeszire szeretnének lejutni, rövidebb-hosszabb kóborlással szintén áthatolnak a kerítés-dzsungelen. Mert itt-ott azért létrák - bár néhány közülük már eléggé korhad -, rések segítik a vándort a drótakadályok leküzdésében.

 

 

És akkor itt van a vadaspark területe, ahová csak jelentős összegért léphetünk be, ami nyilván az intézmény fenntartását szolgálja. Ugyanakkor egy helyen kintről is bevezetnek turistajelzések, és érdeklődésünkre a park vezetése azt írta, hogy ott be lehet jönni, szétnézni az úgynevezett puffer területen, mert a tényleges állatbemutató egy belső kerítéssel még el van zárva, ahová valóban csak a fizető vendégeket várják. Így a sárga és piros kereszt jelzésről a kerítést létrás áthidalással leküzdve a belső zöld kereszt és zöld körjáratú turistaútra térhetünk be. Ezeken, vagy a jelzéssel nem rendelkező utakon át is kelhetünk a vadaspark másik oldalára, ahol a rozoga kiléptető létrának már csak a belső szára van meg. 

 

 

Azért persze az ügyesebbek kijuthatnak és hosszan bóklászhatnak a Hársbokor-hegy fennsíkos tetején, szebbnél szebb erdőkön át. Aztán, ha az ösvények hiányában is jól tájékozódnak, átérhetnek a külső, szintén zöld kereszt jelzésű turistaútra, amelyen már szabadon és kényelmesen választhatnak úti célt: a már említett nagy-kopaszi kilátót, Nagykovácsit, Hidegvölgyet, vagy akár Remeteszőlőst is. De visszamehetnek rajta Budakeszire is, mamutfenyőket érintve, de akkor egy darabon az életveszélyes országúton kell gyalogolniuk.

 

 

Az elvárható az volna, hogy legalább két helyen szabad átjárót nyissanak az említett kerítésvonalon és Budakesziről, illetve a Szakadék út felől jelzett turistautak létesüljenek a kilátó irányába. Így a Budakesziek más-más úton mehetnének fel és le a Budai-hegység legmagasabb pontjára, de a 22-es buszok révén Budapest-bérlettel, mindenféle kiegészítő jegy nélkül is megjárható volna ez az út.

 

 

A szóban forgó terület, sőt annál jóval nagyobb rész korábban Koronauradalmi erdő néven teljesen zárt terület volt, oda turista, kiránduló be nem tehette a lábát. A II. világháború utáni államosítások révén is csak viszonylag rövid ideig nyílt meg a nagyközönségnek ez a rész, azután mindenféle ürügyekkel korlátozták a szabad átjárást. Leginkább az igen cinikus elnevezésű Állami Vadvédelmi Terület című funkciót kell említeni, amely a rendszerváltásig, mint kormányzati vadászterület működött. 

 

 

Ez az időszak sem volt azonban teljesen egységes, mert hol jobban beszigorították a szabad mozgást - például az 1960-as évek első felében -, hol pedig kicsit engedékenyebbek voltak és még jelzett turistautakat is lehetett készíteni. Így az 1950-es években a Hársbokor-hegy körzetében már megjelent egy zöld kereszt jelzés (teljesen más útvonalon mint a mostani) és egy piros sáv jelű út is létesült, majd egy igen csavaros nyomvonalú zöld sáv jelzés ölelte át az egész külső Budai-hegységet. Később ezeket a turistajelzéseket megszüntették, jóval azelőtt, hogy a Budakeszi Vadasparkot megnyitották volna. 

 

 

Ezeken kívül az 1970-es évek végéig a Ságávriligettől turistaút vezetett a Julianna majorhoz és onnan tovább a Vöröspocsolyás-hátra. Még a rendszerváltás előtt, az 1980-as évek első felében lényegesen enyhítettek a terület elzártságán, így birtokba vették a kirándulók a környéket. Csak a Budakeszitől nyugatra eső erdőségek lettek hermetikusan elzárva a látogatók elől.

 

Fotó: Rácz Anett

Kertész Z István