Gruber Emil 1924-ben nyitotta meg, de előtte Berlinben, Londonban, Párizsban és Bécsben is dolgozott a vendéglátóiparban, így nagy szakmai tapasztalatot szerzett és azt kamatoztatta is budai csárdájában. Az idők folyamán általában elégedett vendégek álltak fel az asztaloktól, így sokan visszatérőkké váltak. Sok éven át, amikor a környék buszközlekedése még nem volt ennyire kiterjedt, a farkasréti villamos-végállomástól ingyenes külön autó ment a vendégekért. 

 

Azonban számos konkurenciával is meg kellett küzdenie az Ördögorom csárdának, hiszen a környéken más vendéglők is működtek. A konkurenciaharc nem jelentett haragot, a kocsmárosok többször össze is ültek, úgy beszélték meg a napi dolgokat, gondokat. A farkasréti villamos vonala mentén számos búfelejtő kerthelyiség szolgálta a betérőket, de a közeli és régebbi „Szerelem bolondjai” vendéglő szintén számos vendéget csábított. 

 

Fénykoruk az 1930-as évekre esett, ekkor hivatalosan is üdülőhellyé nyilvánították a Farkasrétet. Ezt elsősorban nem gazdaságossági szempontból kell érteni, hanem a legkeresettebb időszakok egyikének, amikor egész nap zsongott a vendégsereg. 

 

Nem csak az Ördögorom csárdában, de a többi vendéglőben is szokás volt, hogy a közelben nyaralók részére napi panziót biztosítottak. Így aki nem túl messze vett ki szobát, az napjában többször is, aszerint hogy milyen étkezési rendszert kért, oda és vissza gyalogolt a szálláshelye és a vendéglő között. A panzió-rendszerben a bevett szokás a napi háromszori étkezés volt, amely reggelit, ebédet és vacsorát jelentett. Ezt lehetett még megfejelni uzsonnával, sőt tízóraival is. Az ilyen étkezési rendszert az üdülőknek találták ki és ez mindig jóval olcsóbb volt, mintha külön-külön fizettek volna az étkezésekért. 

 

De nem csak nyáron, hanem a téli síszezonban is élénk volt a csárda látogatottsága, hiszen a Normafáról ide vezetett le a Farkas-völgyben használatos síútvonal. Ősszel és tavasszal az alkalmi kirándulók is gyarapították a vendégsereget, közülük akiknek turistaigazolványa volt, az 10% kedvezményt kapott az étel-ital árakból. A környék még jórészt beépítetlen volt, így igazi kirándulásnak, kalandnak számított a hely felkeresése. 

 

 

Az 1950-es évek második felétől a 8-as autóbusz meghosszabbításával a Farkas-völgy bejáratát képező Edvi Illés utca torkolata megállóhelyet kapott, így már jóval kevesebbet kellet a vendégeknek gyalogolniuk. Az sem volt mindegy, hogy így a visszaútban nem feltétlenül kellett a meredek úton felkapaszkodni a villamos-végállomáshoz. 

 

A megszűnés előtti bő másfél évtizedben olyan termékek is voltak az étlapján, amik bár egyszerűek, mégsem nagyon kínálták őket máshol. Itt már akkor volt állandóan tea, amikor az Magyarországon még kifejezetten ritkaságszámba ment. A túrós palacsinta és rétes kínálatuk utánozhatatlan volt. 

 

A megszűnést valószínűsíti a nem megfelelő propaganda és a legutolsó időszakot uraló üzletpolitika. A tényleges hátterét azonban nem ismerjük az évtizedekig megfelelő áron és jó színvonalon működő csárda bezárásának körülményeiről.

 

Képeink a bezárás után nem sokkal készültek. Ma már szinte semmi nem maradt az épületből és az egykor gondozott kertből.

 

Fotók a szerző gyűjteményéből.

Kertész Z István