. Ma Salamon napja van.
Visszaépül a Börzsönyben a hajdani kisvasút
2015-04-23 14:16:44
Visszaépül a Börzsönyben a hajdani kisvasút

Visszaépül a Börzsönyben a hajdani kisvasút

A mostani tervek szerint idén augusztus végére fejezhetik be a Márianosztra és Nagyirtáspuszta közötti, hajdani kisvasúti vágányok visszaépítését. Ezzel lehetővé válik, hogy a most a tavasztól őszig tartó idényben, két szakaszban és külön vállalkozásban működő kisvasút végre egységes vonallá álljon vissza. 
 
A munkálatok során a megfelelő műszaki megoldásokkal 6,9 kilométernyi kisvasúti pályát építenek. További fejlesztések után várhatóan jövőre készülnek el a fogadóépületek, megállóhelyek és más infrastrukturális fejlesztések. Szakmai szóhasználattal élve – új gördülőállomány beszerzésére is szükség lesz, az elképzelések szerint napelemes járművek és modern, alacsony károsanyag kibocsátású motorvonatok kerülnének a vonalra. A projekt a „Kiemelt és integrált vonzerő-, termék- és infrastruktúra fejlesztések támogatása” című EU pályázatból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, illetve az erdőgazadaság forrásaiból valósul meg.
 
A legjobb forgatókönyv szerint 2016 nyarán (őszén) megindul a közlekedés. Csak a pályafelújítás lesz meg ebben az évben. A teljes vonal Szob vasútállomástól Nagybörzsöny határáig vezet majd, hossza körülbelül 21 kilométer lesz, amelyet várhatóan majdnem két óra alatt tesznek meg a szerelvények.
 
A teljes sikerhez és a beruházás hatékonyabb kihasználásához azonban be kellene vezetni az egész éves üzemet, a természetjáróknak valóban kedvező menetrendet, továbbá olyan viteldíjat, ami még elfogadható a turisták széles rétegének. Ne csak azok vegyék igénybe, akik kisvasutazni, romantikázni jönnek, hanem olyanok is, akik mondjuk Szobról Nagy- vagy Kisirtáspusztára szeretnének majd eljutni és onnan egy szép túrát tenni.
 
Az országban szinte páratlan vonalvezetésű kisvasút a trianoni békeszerződésnek köszönheti kialakítását. A kisvasút egykor nem turistalátványosságnak, hanem kifejezetten az erdei termékek (fa, kő, stb.) leszállítására létesült. Eredetileg Nagybörzsöny és Kisirtáspuszta környékéről a ma Szlovákiában lévő Ipolyszakállra építették ki. Így is maradt volna, ha közben nem húzzák meg Trianon miatt az Ipoly tengelyében az új országhatárt. A kisvasút által lefuvarozott termékeknek addig Ipolyszakállon volt a nagyvasútra való átrakására lehetőség. Mivel az új államhatár miatt ezt többé nem lehetett megtenni, új átrakópontot kerestek a környéken, így lett Szob vasúti és hajóállomás az új végpont. 
 
Mivel a Márianosztra-kőbányáig már létezett keskenynyomközű iparvágány, célszerűnek látszott ebbe kapcsolni az erdei vasút új nyomvonalát. Így alakult ki a Kisirtásról előbb a hegység egyik vízválasztójához, a Nagyirtáspuszta közeli hágóig a nyomvonal felvezetése, majd onnan a Sós-hegy oldalában a már említett kőbányát kiszolgáló iparvágányig való levezetése. Ez sem ment könnyen, sőt, a nagy szintkülönbség miatt először egy siklóval szakították meg ezt a szakaszt, de az 1930-as években már annyira kényszeres volt ennek használata, hogy kiváltották egy hosszabban kanyargó pályaszakasszal. Valószínű, ez a rész az újjáépített nyomvonalon is felejthetetlen élmény lesz az utasoknak.
 
A képek a működő Kisirtáspuszta-Nagyirtás vonalrészen készültek.
 
Fotó: Széles István
Kertész Z István
További híreink
Nyílt nap a kelenföldi autóbuszgarázsban
Családi és egyéb programokat is szerveznek, például felpróbálhatnak egy szemüveget, amellyel megtapasztalhatják, milyen lenne részegen vezetni, de koncentrációmérő és más...
2014-04-11 12:12:56, Hírek, Múltidéző Bővebben
47 éves lenne Kurt Cobain
Öngyilkosságakor hátrahagyott búcsúlevelében két dolgot említ, amelyek ehhez a végzetes döntéshez vezettek: a gyomorfájás, mely évek óta gyötörte, és a zenéje miatti aggó...
2014-02-20 11:38:56, Hírek, Múltidéző Bővebben
Hosszú Katinka nyolc éremmel zárt Dubajban
A csütörtökön szerzett öt érem mellé pénteken további hármat - két aranyat és egy ezüstöt - szerzett Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának dubaji állo...
2013-10-18 18:27:47, Hírek, Múltidéző Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére