Újabb jogerős ítélet – OTP-bukta devizaügyben! |
![]() ![]() |
2012-12-11 08:13:47 |
Érvénytelenné nyilvánította a bíróság az OTP devizakölcsön szerződését, mivel a vételi és eladási árfolyam közötti különbözetre vonatkozóan nem volt benne rendelkező rész – monda ki a Fővárosi Törvényszék ítéletében.
Korábban egy másik ügy kapcsán a Hírhatár elsőként számolt be Kásler Árpád ügyéről, amiben az OTP-t szintén jogerősen elmarasztalták.
Egy újabb ügy kapcsán a most született végzésben a bíróság szintén kimondta, hogy a megkötött devizaszerződés semmis!
Mert semmis minden olyan szerződés, amelynél a felszámított költségek nincsenek részletesen felsorolva, márpedig az OTP esetében ez történt - mondta ki a bíróság december 7-i ítéletében.
Az adóst az OTP-vel szemben a PITE – Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület képviselte.
Az ügy azért is érdekes lehet, mert több ilyen szerződés megkötése is lehetséges volt, amiben ez a formai hiba szerepel, vagyis az árfolyamrés – eladási/vételi különbözet – nem lett feltüntetve a hitelező részéről a felszámítható költségek sorában.
Bár az adós ezzel ugyan számolt és a bank a teljes hiteldíj-mutatóban ugyan szerepeltette, de a szerződésben ennek feltüntetését kihagyta, vagyis a tételes költségek felsorolásában nem volt benne.
Az ítélettel az OTP nem ért egyet, bár az ítélet jogerős, vagyis további fellebezésre, már nem nyílik lehetőség. Utoljára frissítve: 2012-12-11 10:04:45 |
