. Ma Auguszta napja van.
Tízezer forintért vertek halálra egy 92 éves asszonyt
2015-01-20 10:02:52
Tízezer forintért vertek halálra egy 92 éves asszonyt

Tízezer forintért vertek halálra egy 92 éves asszonyt

A Pest Megyei Főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal két férfival szemben, akik kiraboltak és halálra vertek egy idős asszonyt Nagykőrösön.
 
Az ügy vádlottjai, két ceglédi férfi hosszabb ideje ismerték egymást. Egyikük Nagykőrösön járva felmérte egy igen idős, 92 éves asszony házát és környékét. Meggyőződött arról, hogy a néni egyedül él, a házban jelentősebb mozgás nincs, a környék ritkán lakott, nem forgalmas.
 
A két férfi elhatározta, hogy a házból pénzt vagy ékszereket fognak ellopni. 2013 szeptemberében késő este autóval Ceglédről Nagykőrösre mentek és a kiszemelt ház közelében megálltak. Egyikük leemelte az asszony házának ajtaját, majd a ház helyiségeit átkutatták. 10.000 forintot találtak.
 
Az idős nő eközben a hálóban aludt, ám a zajokra felriadt, de nem tudott és nem is mert segítséget hívni, ezért csak csendben figyelt. A két férfi rátörte a hálószoba ajtaját az asszonyra, a szobát átkutatták, majd kérdőre vonták az asszonyt, hogy hol tartja a pénzét. Annak érdekében, hogy szóra bírják az ágyban fekvő riadt asszonyt, felváltva ütlegelni kezdték a fejét.
 
Ezután a szobában talált elektromos vezetékkel megkötözték az idős nő kezeit és lábait, majd a vérző asszonyt a sorsára hagyva elmentek a helyszínről.
 
A nénire másnap találtak rá és mentővel a Kecskeméti Kórházba szállították. Az asszony a gondos kórházi ellátás ellenére néhány nap múlva belehalt a sérüléseibe.
 
Korábban a rendőrség 1 millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a gyilkosokért, az egyiküket fantomképpel is keresték.
 
A Pest Megyei Főügyészség fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottakkal szemben, akik előzetes letartóztatásban várják a tárgyalásukat.
 
Forrás: Pest Megyei Főügyészség
További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem...
Bővebben >>