. Ma Ágnes napja van.
Szűcs Lajosnak mennyiért nem tetszett az Azori-szigetek?
2012-03-25 22:17:12
Szűcs Lajosnak mennyiért nem tetszett az Azori-szigetek?

Szűcs Lajosnak mennyiért nem tetszett az Azori-szigetek?

Szűcs Lajos a Pest Megyei Közgyűlés elnöke ezideig mindvégig cáfolta, hogy az általa egyáltalán kellemesnek nem nevezhető atlanti-óceáni  üdülőhelyre, az Azori-szigetekre kísérővel utazott. A botrányos felhangokkal kísért utazásra még 2011 novemberében került sor, amikor is, több megyei elnök együttesen látogatott el a világ másik részére, hogy ott értekezzenek és támogassanak egy, a páneurópai cigánystratégiához benyújtandó magyar javaslatot.


Az ATV korábbi Egyenes Beszéd című műsorában Kálmán Olga a megyei elöljárónak feltett kérdésre: „vitt kísérőt, vagy nem vitt kísérőt” a válasz: „nem vittem” volt. Arra a kérdésre: „tehát egyedül utazott”, Szűcs Lajos válasza pedig: „IGEN (!)”volt.

 

A legújabb fejlemény szerint a válasz mégsem a valós helyzetet vázolta, ugyanis időközben a Blikk, oknyomozása során kiderítette, hogy Szűcs Lajost, Orgoványi Ágnes külügyi tanácsadó kísérte, a kísértetiesnek végképp nem nevezhető helyre.  Időközben arra is fény derült, hogy az egyébként a felsoroltakon kívül még két magyar kísérőről tud a Blikk,- Kovács Ferenc Vas megyei elnököt, és Nagy Kálmán Zala megyei alelnököt feleségeik is elkísérték. A 12 fős küldöttséget, ami immár 15 főre duzzadt, még egy hivatalos személy - derült ki a külföldi utazási szervezőktől -, nevezetesen Mengyi Roland borsodi elnököt, Varga Ferenc külügyi tanácsadó kísérte el 16-ik ként.

 

Az ügynek további érdekessége, hogy a Magyar Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ), aminek szintén Szűcs az elnöke, többszöri megkeresés ellenére sem volt hajlandó az utazás költségeiről felvilágosítást adni, ezért a Blikk jogi lehetőséget választott, az ügyben  a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött ki, ami  április 2-án kezdődik!


A cikket a Pest megyei elnök által lehangoló, kiesnek és barátságtalannak nevezett - Azori-szigeteken készült fotókkal illusztráltuk.

 

 

 


Forrás: ATV.hu - Hírhatár

Fotó: origo.hu - bon.hu

További híreink
A főváros gondoskodik a hajlék nélkül maradottakról
Egyetlen hajléktalan embert sem küldenek el, senki nem maradt ellátatlanul, akinek a hideg idő miatt menedékhelyre lenne szüksége - közölte Karácsony Gergely kedden Faceb...
2026-01-20 15:15:00, Hírek, Fókuszban Bővebben
Tizenhatezer ember fagyoskodik Kazincbarcikán
Elromlott a távfűtés Kazincbarcikán, kilyukadt egy vízcső, emiatt 16 ezer lakó lakásban nem volt se fűtés, se meleg víz.
2026-01-20 15:14:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
Gattyán Györgyöt is simán alkalmazhatná a Tisza
Belehallgattam a Tisza legújabb üdvöskéjének, Kapitány Istvánnak Magyar Péterrel folytatott beszélgetésébe.
2026-01-19 16:34:49, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A DK bukásán páran meglepődnek, miközben ez már jó ideje, előre borítékolt volt. Most nem megyek vissza egésze...
Bővebben >>