. Ma Rudolf napja van.
Szanyi Tibor megfizet a bemutatásért
2013-03-21 11:30:22
Szanyi Tibor megfizet a bemutatásért

Szanyi Tibor megfizet a bemutatásért

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolja Szanyi Tibor részére, amiért az MSZP-s képviselő a parlament hétfői ülésén egyezményes nemzetközi jelzéssel bemutatott a többi frakciónak.

 

Szilágyi Zoltán, az országgyűlés sajtóreferense elmondta: az országgyűlési törvény értelmében a havi képviselői tiszteletdíj legfeljebb egyharmadát lehet bírságként kiszabni ilyen esetekben, ez jelenleg 131 ezer 400 forint. Kövér László előterjesztéséről az Országgyűlés a hétfői ülésén, a személyi döntések között, vita nélkül szavaz. A javaslat elfogadásához a képviselők egyszerű többségének igen szavazata szükséges – a szavazás kimenetele Szanyi esetében senkiben nem ébreszthet kétségeket.

 

Szanyi Tibor az Országgyűlés hétfői ülésén az általa elmondott interpellációt követően középső ujját felfelé tartva "bemutatott" a többi frakció irányába. Erről Balla György a Fidesz frakcióigazgatója számolt be hétfőn újságíróknak, fényképpel illusztrálva az esetet. A fotón látszik, ahogy Szanyi az interpellációjának elmondása után már leült a helyére és a bal kezével, a középső ujját felfelé tartva a tőle balra lévő képviselők felé int.

 

Szanyi Tiborelmondása szerint a mocskolódó, antiszemita és rasszista megjegyzések miatt telt be nála a pohár.

 

Hírhatár-MTI

Utoljára frissítve: 2013-03-21 12:02:14

További híreink
Szentkirályi Alexandra arcbőre
A Fidesz imádta a „pofátlan" szót – Lendvai Ildikó FB-jegyzete.
2026-04-17 13:57:40, Hírek, Fókuszban Bővebben
Iványi Gábor szerint Orbánnak börtönben a helye
Interjút adott az osztrák Der Standardnak Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze. Ebben többek közt arról beszél, hogy Orbán távozása „...
2026-04-17 13:57:38, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter nem kér rendőri védelmet
A Sándor-palotánál történt incidenst követően merült fel a lehetőség.
2026-04-17 08:42:09, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A bő egy hónappal az április 12-ei választás előtt készült kutatás alapján a teljes népességet nézve a férfiak...
Bővebben >>