. Ma Auguszta napja van.
Spanyolországból mentett medvék érkeznek Veresegyházra
2016-09-19 21:49:09
Spanyolországból mentett medvék érkeznek Veresegyházra

Spanyolországból mentett medvék érkeznek Veresegyházra

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 20 év körüli állatoknak szomorú sorsuk volt, nagyon rossz körülmények között éltek. Egyikük egy cirkuszból, a másikuk egy állatkertből került szűk kifutójába, és egyfajta turistalátványosságként szolgáltak, nem gondoskodtak róluk szakszerűen.
    

Szilágyi István felidézte, hogy a katalán hatóságok, a spanyol állatvédők és a Fehérkereszt Állatvédő Liga összefogásának köszönhetően már második alkalommal érkeznek medvék Veresegyházra, ahol az ott lévő többi 30 medvével laknak majd együtt a karantént követően.
    

Az öt uniós országot átszelő, mintegy 2500 kilométeres utat megállás nélkül teszik meg, speciális körülmények között, szakemberek kíséretében - mondta Szilágyi István, aki szerint a maga nemében páratlan, hogy ekkora távolságon utaztatnak fokozottan védett húsevő nagyragadozókat. Az állatok szállításának költsége 8 millió forint volt, amit a katalán hatóságok álltak - tette hozzá.
    

Az állatvédő liga elnöke kitért arra is, hogy nagyon jó volt az együttműködés a magyar hatóságokkal, ami hozzájárult a sikeres mentéshez. Megjegyezte, hogy a tervek szerint további medvék érkezhetnek Spanyolországból.


MTI

Utoljára frissítve: 2016-09-19 21:49:22

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az egyik legnépszerűbb megoldás ablakok, erkélyajtók esetében: a bukó-nyíló nyitásmód
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghatározza a kényelmet, a komfortot és a használat egyszerűségét...
2024-03-27 10:19:44, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>