. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Sok sikert, Frakcióvezető Úr!
2013-01-31 08:46:31
Sok sikert, Frakcióvezető Úr!

Sok sikert, Frakcióvezető Úr!

Elképzelhető, hogy talán fordulat állhat be a manapság egyre többször szóba kerülő végrehajtási ügyekben. A napokban több hír is foglalkozott a Végrehajtói Kamarán belül dúló presztízs- és pozícióharcokkal. Figyelembe véve, hogy több mint félmillió végrehajtási eljárás van jelen pillanatban is folyamatban, nem közömbös, hogy a fenti események hatására és az érdekvédelmi szervezetek folyamatos zaklatása után talán ismét napirendre kerülhet a témakör átvilágítása.

Ez a probléma már nem új keletű, de eddig minden ezzel kapcsolatos jelzés és figyelmeztetés gumilabdaként pattant le a döntéshozókról. Gyakorlatilag az volt érzékelhető, hogy a Végrehajtói Kamara és maga az egész Végrehajtási törvény érinthetetlen, nem megkérdőjelezhető. Ilyen nyíltsággal részletek még egyszer sem kerültek felszínre a Végrehajtói Kamara ügyeiről.
 
Eddig sem volt titok, hogy egy akár „mezeinek” is mondható végrehajtó jövedelme bőven meghaladhatja az évi százmillió forintot. Köszönhető ez annak, hogy egy átlagosnak mondható 8 millió forintos hitel esetén minden költséget és jutalékot beszámítva a végrehajtó díjazása 1-1,2 millió forint között mozog. Ezek a jövedelmek nyilvánvalóak, hiszen maga a Végrehajtói Kamara is rendszeresen bérelt repülőgéppel, egzotikus tájakon tartja képzéseit, illetve konferenciáit. 200 millió forintos végrehajtói számlainkasszóról keletkeznek hírek. Ezekből lehet következtetni, hogy milyen hatalmas pénzek mozognak végrehajtási területen. Egy szűk réteg jelentősen gazdagodik a lakosság tömegeinek kárára. Ezek után talán már nem annyira meglepő, hogy ez már a kormányzati köröknek is szemet szúrt, és hogy a probléma a továbbiakban nem igazán kezelhető tabuként. A Végrehajtói Kamara, mint állam az államban eddig minden kritikát és támadást sikeresen visszavert.
 
Január 24-én Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kezdeményezésére konzultációt rendeztek, amelyen két érdekvédelmi szervezet vett részt és ennek középpontjában a végrehajtási rendszer illetve a végrehajtói jutalékok szerepeltek. Az egyesület három fő pontot javasolt, mely szerint az ingatlan árverési eljárásokat a köztisztviselők is el tudnák végezni, nyilván jóval szerényebb fizetésért, illetve javasoltuk, hogy a behajtási jutalékokat maximalizálják 2,5 %-ban, de azt is úgy, hogy az a végrehajtást kérő költsége legyen. Harmadik lényeges pontként a végrehajtói rendszer ellenőrzésének fontossága is szóba került. Sajnos nem csak legenda szintjén mozognak azok az információk, hogy még mindig gyakran tetten érhetőek törvénytelenségek, összefonódások és üzleti érdekek a végrehajtás során.
 
A mostani kormányzat egyszer 2011-ben már „nekifutott” ennek a kérdésnek, de egy újságcikknél több nem valósult meg ebből az elképzelésből.
 
A végrehajtási költségek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a végrehajtás alá vont családokat egész életükre ellehetetlenítsék, ezért mindenképpen figyelemmel kísérjük ezt a folyamatot, a magáncsőd intézményétől a végrehajtási rendszer átalakításáig. Szerencsére a problémát a kormányzat egyik legmarkánsabb személye vette kézbe, és ez valamilyen szinten bizakodással tölt el. Az eredmények létrejötte ezen a téren több százezer ember és család elemi érdeke.  A végrehajtási rendszer jelenlegi formájában nem maradhat fenn! A bankok mohóságát jelentősen meg kell nyirbálni. Nézzünk meg egy pillanatképet a mai magyar valóságból: A hétmillió forint felvett hitel utána a magyar bank 18,5 millió forintot követel. A 20 millió forintos ingatlant 14 millió forintért átvette a bank és további 4,5 millió forintra adott be végrehajtási eljárást egy már nincstelenné vált család részére.
 
Hogyan lehetséges Magyarországon ma egy olyan banki szerződési környezet mely egy ilyen visszásságot lehetővé tesz? Vajon tud-e a miniszterelnök arról, hogy családok százezreit terhelik ilyen és ehhez hasonló esetek. Meddig fordítjuk még el a fejünket, és nem veszünk tudomást a tényekről? Meddig kell még várni az újabb adósmentős intézkedésekre? Nem áldozhatunk fel mindent a banki különadó oltárán, ennek egy részét mindenképpen át kell csoportosítani a bajba jutott adósok részére.
 
Ezeket a problémákat a lehető leggyorsabban orvosolni szükséges. A feladat nagy, ehhez pedig sok sikert kívánunk, Frakcióvezető Úr! Remélem tavasszal már az eredményekről számolhatunk be.
Kovács László
a Banki és Végrehajtási Károsultak
Fogyasztóvédelmi Egyesület főtitkára

Utoljára frissítve: 2013-01-31 19:26:28

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az egyik legnépszerűbb megoldás ablakok, erkélyajtók esetében: a bukó-nyíló nyitásmód
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghatározza a kényelmet, a komfortot és a használat egyszerűségét...
2024-03-27 10:19:44, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>