. Ma Gedeon napja van.
Riport a Börzsönyből
2014-11-02 10:15:42
Riport a Börzsönyből

Riport a Börzsönyből

Az elmúlt vasárnap mi is felkerekedtünk, hogy megnézzük mennyire népszerű a frissen felavatott új kilátótorony a hegység főcsúcsán, a Csóványoson.
 
Gyönyörű kirándulóidő, seregnyi turista mindenfelé. Királyrétre szinte egyszerre fut be a kisvasút és az autóbusz, utóbbival jó sokat spórolhat a turista, szinte csak harmad annyiba kerül mint a kisvasutazás. Mikrobusz várakozik, pillanatok alatt meg is telik a tehetősebb, kényelmesebb turistákkal, 750 forintért a Nagyhideg-hegyi menedékházhoz repíti utasait, és ott hat méterre áll meg a bejárattól. 
 
A gyaloglást választók legalább három-négy irányban indulnak el, a legtöbben a piros sáv jeleket követik a Magas-Taxi menedékház felé. Aki élelmesebb, jobban ismeri a terepet, az utolsó harmadban rövidíteni is tud, majd kibukkan a szögletes tisztásra, ahol a már említett rogyadozó  menedékház áll. Nevét a szemközti hegycsúcsról, a Magas-Taxról kapta. 

 
A korábbi információ nem állja meg a helyét, se büfé, se kiszolgálás, amolyan köztes megoldás van. Mennék a bejárathoz, ám udvariasan ránk köszön két férfi, akik gyerekekkel játszanak, és mondják – zárva vannak! De ha sör vagy üdítő kell, azt adnak üzleti árban, a gondnok hagyott itt pár üveggel, aki reggel lement, de majd állítólag hétfőn visszajön – mondták a férfiak. Megtudtuk, hogy ők és barátaik - három, egymást régóta ismerő család - kibérelték az egy szem fűthető szobát és a gyerekek máskor is akarnak jönni, olyan jól érzik magukat. Azt is elmondták, hogy ágyak nincsenek benn, csak penészes matracok, de így is 2200 forintot fizettek személyenként és éjszakánként.
 
Felkapaszkodunk az innen félórányira, de meredek úton elérhető Nagyhideg-hegyi turistaházhoz. A bejáratnál kiírás figyelmeztet, hogy az épület most turista helyett menedékházként üzemel. A kicsit vontatott kiszolgálás mellett az tűnik fel, hogy a főtt ételek kínálata jó, ha harmada a korábbiaknál és áruk is jelentősen megemelkedett. Egy tányér bableves kereken ezer forintba kerül. Más nemigen van. Nem csoda, hogy azt látjuk, hogy több asztalnál ketten esznek egy adagot. A tisztaság is hagy némi kívánnivalót maga után, bár az is igaz, hogy igen sok a vendég. Nemrég változott a ház szolgáltatója – kíváncsian és reménykedve várjuk, hogy valóban a bakancsos turisták érdekei szerint fog-e működni a létesítmény. Az ezer forintos leves nem a természetjárók pénztárcájához igazodik.
 
 
Kicsit arrébb szokatlan látvány fogad, 80-90 éves emberek, nők-férfiak vegyesen, kapaszkodnak fel a meredélyen. Megtudjuk tőlük, hogy nem a hegy aljától jönnek, csak itt tettek egy kisebb kört, busszal hozták fel őket, a Kétbodony községi hagyományőrzőket. A Börzsöny főgerincén is szokatlanul nagy a jövés-menés az új kilátó láthatóan sokak úticélja. Az utolsó meredélyen szamárháton viszik fel az elfáradt vándorokat. 
 
A toronynál szinte csak sorállás után juthatunk be, de megéri a fáradságot. Aki fellépcsőzik a külön-külön megszámozott 133 lépcsőfokon és elviseli a rácsozaton rázúduló sárzuhatagot, az pompás körkilátásban gyönyörködhet. Az csak természetes, hogy először mindenki felfelé törekszik, várva a csodás panorámát, de lefelé érdemes az alsóbb három terasz mindegyikét körbejárni, mert seregnyi információs tabló segíti a környék megismerését.
 
A kilátó szomszédságában a megkoszorúzott Béke emlékmű álldogál: éppen 100 esztendeje annak, hogy az Újpesti Természetbarátok az idevezető akkori túrájukon elhatározták, hogy 10 évente Béke-túrát szerveznek a Csóványosra. 50 évvel később, 1964-ben emelték az oszlopot, addig csak az 1954-est tudták megtartani.
 
Délutánba fordul az idő és Diósjenő felé indulunk, de a kilátónál még mindig ugyanakkora az érdeklődők tábora, mint amikor felérkeztünk. Becslésünk alapján, úgy 5-6-szor több turistát látunk a környéken, mint amikor még nem volt meg az új kilátó. 
 
Lefelé menet kis probléma akad a megáradt Kemence pataknál. Híd sehol, a kőről-kőre lépegetés meg kétesélyes. Egy hátizsákos turistalány ül az innenső parton, de nem fogadja el a felajánlott segítséget, bár mi is éppen hogy csak átegyensúlyozunk száraz lábbal. 
 
Már alkonyodik erősen mire az erdő határához érünk, egy fiatalokból álló, éneklő turistacsapat előz le minket és még mások is jönnek – valószínűleg az új kilátó felől.
 
Fotó: Pataki Lilla
Kertész Z István
További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Orbán család már hosszú évek óta építgeti, szépítgeti a hatvanpusztai luxusmajorságot, József nádor egykori...
Bővebben >>