. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Rémtörténet Százhalombattán
2016-01-15 12:02:04
Rémtörténet Százhalombattán

Rémtörténet Százhalombattán

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki megölte ismerőse szüleit, majd arra kényszerítette a fiút, hogy szülei holtteste mellett éjszakázzon.

 

A bűnügy vádlottja, egy százhalombattai férfi fiatal kora óta drogfogyasztó. Munkahelye, jövedelme nem volt, családja tartotta el. Százhalombatta Óvárosi részében élt, úgy, mint a bűnügy sértettje, az a fiatal férfi, aki régebben a vádlott iskolatársa volt. A sértett rendszeres időbeosztás szerint dolgozott.

 

A férfi a fiú szüleit is ismerte. 2014 novemberében a férfi elhatározta, hogy megöli ismerőse szüleit. Tervét tett követte: egyik nap a délutáni órákban megjelent a fiú szülei házánál, és előbb az anyát, majd az apát egy konyhakéssel többször megszúrta, akik a szúrt sebzések okozta sérülések következtében életüket vesztették.

 

Mejd a férfi megvárta a munkából hazafelé tartó fiút, beszélgettek, melynek során elmondta, hogy megölte a szüleit. Ezt a fiú – ismerve a vádlott drogos múltját - nem vette komolyan. Hazaérve azonban szembesült azzal, hogy szülei valóban meghaltak. A férfi magukra zárta a ház ajtaját, elvette a kétségbeesett fiú telefonját, a fiú kezét, lábát megbilincselte és arra kényszerítette őt, hogy vele maradjon és az éjszakát a házban töltsék.

 

Másnap reggel elindultak a város utcáin, ahol az egyik pillanatban a férfi elfutott, majd elfogásáig, pár napig rokonainál, ismerőseinél bujkált.

 

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, kifosztás bűntettével aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja a férfit, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

Utoljára frissítve: 2016-01-15 12:03:32

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Manapság már szinte minden egyes feladatnak, ami fellelhető a háztartásban, annak elérhető a gépesített megold...
Bővebben >>