. Ma Erik napja van.
Nyílt levél Tarnai Richárd részére
2012-02-16 10:22:47
Nyílt levél Tarnai Richárd részére

Nyílt levél Tarnai Richárd részére

Mélyen tisztelt kereszténydemokrata képviselő Úr! Megdöbbenve hallottam, hogy harmadmagával kegyelmi kérvényt nyújtott be Schmitt Pál köztársasági elnök felé, Geréb Ágnes büntetésének eltörlése ügyében.

 

Én, mint felelősségteljes szülő, fel vagyok háborodva. Ön ma reggel az ATV Start című műsorában érvként hozta fel azt, hogy a szülőknek joguk van eldönteni, hogy otthon, vagy kórházban hozzák, segítik világra születendő gyermeküket, gyermekeiket. Képviselő Úr! Ön mióta ilyen liberális szemléletű? Én azt gondolnám, Ön és párttársai, - akik folyton hangoztatják az abortusz-ellenességüket is -, a legfontosabb szempont az újszülöttek életének, testi épségének maradéktalan megóvása.

 

Én liberális szemléletű, ateista szülő vagyok, de egy dolgot elárulok Önnek. Soha nem merném megkockáztatni, hogy a gyermekem egy lakásban szülessen meg, bármiféle professzionális és azonnali orvosi beavatkozás lehetőségének hiánya mellett. Ez az abszolút felelőtlenség. Képviselő Úr! Hamis az az állítás, hogy a szülőknek joguk van eldönteni, hogy hol születik meg a gyermekük. Tudja miért? Mert a gyermekeknek is vannak jogai, de gondolom Önök ezt nem veszik figyelembe. Ahhoz van joga az újszülötteknek, hogy a maximális biztonság mellett születhessenek meg, az orvosi beavatkozások azonnali és hathatós, technikai biztosítása mellett. Amikor Ön és párttársai kegyelmi kérvényt nyújtanak be a köztársasági elnökhöz, akkor valójában nem tesznek mást, mint a gyermekek jogait próbálják meg korlátozni! Ez lenne a keresztényi értékrend? Nagyon kérem Önöket, hogy politikai-ideológiai szempontok alapján, ne próbáljanak meg megváltoztatni egy jogállamban született bírósági ítéletet úgy, hogy a nyíltan Önök nézetét, az Önök soraiból való, „vétójoggal” rendelkező közjogi méltóságot használnak fel erre.

 

Sokszor hozzák fel érvként, hogy a kórházakban is előfordulnak műhibaperek, tragédiák. Ez így is van, de ez az érvelés rendkívül szégyenteljes. Tudja miért? Ez az érvelés pont olyan, amikor azt mondja valaki, hogy régen megégették az embereket, ha nem vették fel a keresztényi vallást, akkor ahhoz képest egy pofon micsoda semiség, nem? Az a baj, hogy mindig „mással összehasonlító” érvelést alkalmaznak. Ez helytelen. Azért mert valaki hibázik, tévesen cselekszik, az nem hatalmaz fel minket arra, hogy mi is így tegyünk, vagy büszkén verjük a mellünket, hogy mi kevésbé vagyunk olyanok, lám azokhoz képest milyen kifinomult a helyzet. Ha a kórházakban történt műhiba-perek alkalmával az orvosok ezidáig nem kaptak letöltendő börtönbüntetést, az nem jelenti azt, hogy Geréb Ágnes ügyében is hasonlóképpen kellene eljárni és ő se kapjon végrehajtandó szabadságvesztést. Ezek nem azonos ügyek! Minden ügy más és más, eltérő körülmények, folyamatok jellemezték őket. A valóság és a racionalitás elhomályosítása, összemosása lenne, ha a babot és a borsót mérnénk össze egy asztalon, egy mérlegen arra hivatkozásul, hogy mindkettő zöldség.

 

Tarnai Úr! Ismeri-e Ön egyáltalán a Geréb ügy részleteit? Mi van akkor, ha azért kellett több gyermeknek meghalnia, mert akkor és ott, a modern technikai, orvosi lehetőségek nem voltak adottak számukra. Hogyan fog azoknak a szülőknek a szemébe nézni, akik - bár igaz, hogy maguk döntöttek az otthonszülés mellett -, de gyermekik voltaképpen Geréb Ágnes kezei között haltak meg, és a bíróság ezért a szülésznőt mondta ki bűnösnek? Ők mit fognak gondolni Önökről? Az ő igazságérzetük és halott gyermekeik becsülete nem fog sérülni?

Képviselő Úr! Könnyű azoknak a szülőknek, akik elkísérték Geréb Ágnest nap mint nap a bíróságra, hiszen az ő esetükben nem történt tragédia. De vajon ez kinek köszönhető? Geréb Ágnesnek, vagy az anyatermészetnek, amely biztosította számukra a komplikációmentes gyermekszülést? 

 

Azt gondolom, inkább az utóbbi eshetőségről beszélhetünk. Legyen kedves jó keresztény ember módjára kiállni a gyermekek jogainak védelme mellett. Hát ez nem fontosabb, mint egy szülő kényelmességi kérdése? Mert az a szülő, aki nem akar kórházba menni, voltaképpen csak azért nem hajlandó befeküdni a kórterembe, mert például zavarja a többi szülő, nem érzi magát otthonosan, nem tartja természetesnek. Nos Tarnai Úr, melyik jog az előrébb való? A szülők „kényelmességi-komfort érzete”, vagy a gyermekek biztonságos megszületéshez való joga? Remélemm elgondolkoznak Önök ezen és visszavonják a kegyelmi kérvényt! Ez így a leghelyesebb, higgye el nekem, én is szülő, felelősségteljes szülő vagyok!

 

De tudja mit, Tarnai Úr? Elfogadom az ideológiai álláspontját. Sajnos azonban akkor is felmerül egy igen kényes kérdés. Ön miért támogat egy olyan személyt, akit a bíróság eltiltott a foglalkozásától és ennek ellenére, fittyet hányva a korábbi ítéletre, azt magára nézve nem tartja kötelezőnek. Ilyen példát mutat Ön, Tarnai Úr? Akkor mostantól akit eltiltanak a járművezetéstől, az se foglalkozzon vele? Nem számít a bíróság szava, súlya? Sajnos Geréb Ágnes azzal, hogy magasról tesz az ellene kiszabott ítéletre, magára nézve azt nem tartja kötelezőnek, erkölcsileg a szememben annullálódott, magával együtt. Ne haragudjon ha bántóak a szavaim, de magának példát kellene mutatnia. Viszont van egy másik vetülete is az ilyen megmagyarázhatatlan, erkölcsileg kétséges viselkedésnek: lesz lehetőségem példát mutatni a gyermekeimnek, hogy miként nem szabad viselkedni. Lesz lehetőség bemutatni, hogy milyen az, amikor valaki nem tartja tiszteletben a jogállamiság eszméit.

 

Tudja mikor járt volna el tisztességesen? Ha nem Geréb Ágnes kegyelmi kérvényét fogalmazza meg Ön társaival együtt, hanem általánosságban benyújtanak egy törvényjavaslatot az otthonszülésre vonatkozó szabályok „fellazítása” tárgyában. Na igen, az még akár elfogadható is lenne.

 

Zárom soraimat. Kérem, fontolja meg a fenti érveket, gondolkozzon el azokon, keresztényi emberként ne az ellenséget lássa bennem, hanem a tanítót, az Ön jóakaróját, az Ön erkölcsi tükrét!

 

Tisztelettel:

A Pest Megyei Hírhatár Olvasója

Név és cím a szerkesztőségben

*Fotó: kispest.hu

 

 

Reagálás a Tegyünk Együtt a Gyermekszegénység Ellen Közhasznú Egyesület részéről:

ITT OLVASHATÓ!

További híreink
Elment a Fiam
„Apa, én nem akarok ebben az országban élni!„
2012-05-17 09:46:36, Hírek, Publicisztika Bővebben
Nyílt levél a Gazeta Polskának
Először Budapest I. kerületének önkormányzata előtt éhségsztrájkot folytattam, majd 15-20 kg fogyás után ugyanott felvágtam az ereimet, mely szándékomról 30 nappal korább...
2012-05-08 13:01:21, Hírek, Publicisztika Bővebben
Gyömrőre visszatért Horthy szelleme
Gyömrő város vezetése letette névjegyét a történelem visszafordítása terén,- emléket állítva egy tömeggyilkos embernek.
2012-05-06 03:10:13, Hírek, Publicisztika Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Május 25-én, pénteken 19 órakor kerül megrendezésre a Gimiklub előadássorozatának utolsó része a Pest Megyei S...
Bővebben >>