. Ma Csongor napja van.
Nemzetközi hurkafesztivál Tápiószentmártonban
2013-11-07 10:12:59
Nemzetközi hurkafesztivál Tápiószentmártonban

Nemzetközi hurkafesztivál Tápiószentmártonban

A falusi disznótor hangulatát idézi fel szombaton Tápiószentmártonban a kilencedik nemzetközi hurkatöltő fesztivál - mondta el a Pest megyei település polgármestere. A nagy megmérettetésbe 50 csapat nevezett be, közöttük most első alkalommal bolgár és csángó versenyzők, akik a hazai, a szlovák és délvidéki vetélytársakkal küzdenek meg a díjakért. 
 
Minden csapat öt kiló sertéshúst, három kiló rizst és 20 méter hosszú sertésbelet kap az induláshoz. Az alapanyagokat aztán ki-ki saját fűszereivel, saját ízlésének megfelelően megdolgozva abálhat, süthet ki hurkát. 
 
A véresek és májasok mellett a különlegességek kategóriájában gombás, tarhonyás, bazsalikomos, mazsolás, kapormagos hurkák is készülnek, a csángó csapat tagjai pedig Tóth János polgármester szerint elmondták: borsikafűvel ízesített hurkával pályáznak az elsőségre. A zsűri az íz, az illat és a tálalás módja alapján dönti el, melyik "disznóság" lesz a legkiválóbb. 
 
A hurkatöltés része a háromnapos Márton-napi ünnepségsorozatnak, amely pénteken a Tápió-Expo megnyitásával veszi kezdetét - mondta el Turi Istvánné szervező. E rendezvényen a környékbeli húsz település termékei mutatkoznak be, cukrászok, borászok, állítják fel standjaikat. 
 
A kulturális program keretében helytörténeti kiállítás nyílik, néptáncosok lépnek fel, megrendezik a fiatalok-öregek találkozóját és lesz örömzene. Fellép egyebek között a Csík Zenekar és a helyi Borvirág együttes, emellett kirakodóvásár is színesíti a programot, amely vasárnap az újbor ünneplésével zárul.
További híreink
A mosogatógépek innovatív fejlődésen mentek át
Manapság már szinte minden egyes feladatnak, ami fellelhető a háztartásban, annak elérhető a gépesített megoldása vagy a más módon egyszerűbbé tett változata. Ezeket azér...
2024-04-16 14:26:28, Hírek, Könnyű Bővebben
Ismerkedj meg a lakásfelújítás legfontosabb építőanyagaival!
Amikor az időjárás kellemesre fordul, beköszönt a tavasz, nemcsak a ruhatárunkat frissítjük fel, szívesen újítjuk meg az élettereinket is, és vágunk bele a télen tervezge...
2024-04-11 17:07:13, Hírek, Könnyű Bővebben
Hogyan dekoráljuk otthonunkat húsvét alkalmából?
Az ünnepi hangulatnak a szívünkben is jelen kell lennie, de sokat segíthetünk, ha az alkalomhoz illő dekorációkkal dobjuk fel otthonunkat. Mindezt megtehetjük a lakás bel...
2024-02-26 10:43:34, Hírek, Könnyű Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>