Nemzetközi botrány a kiadott azeri baltás gyilkos miatt |
![]() ![]() |
2012-09-01 08:30:54 |
Már Obama elnök is aggódik a magyar-örmény diplomáciai kapcsolat megszakítása miatt, amit pénteken jelentett be Szerzs Szargszján örmény elnök. Az USA elnöke tájékoztatást és magyarázatot kér arra, hogy az életfogytiglanra ítélt azeri származású Ramil Sahib Safarov baltás gyilkost miért adták ki szülőhazájának, ahol azonnal szabadlábra helyezték. Az előzményről annyit tudni kell, hogy az azeri baltás gyilkos 2004-ben ölt meg egy örmény katonát Budapesten egy kollégiumi épületben, ahol együtt laktak.
Az örmény elnök a kaukázusi országba akkreditált ENSZ-tagállamok nagykövetei előtt. az alábbi nyilatkozatot tette: „Hivatalosan bejelentem, hogy mától megszakítjuk diplomáciai kapcsolatainkat és minden hivatalos viszonyt Magyarországgal. Sem én, sem Örményország nem fogadja ezt el. Az örmény nép ezt nem bocsátja meg” – fogalmazott Szerzs Szargszján.
A magyar kormány álláspontja szerint Magyarország Ramil Sahib Safarov ügyében mindenben a nemzetközi jog szabályai szerint járt el. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a Magyarországon meghozott büntető ítélet alapjául szolgáló cselekmény az ottani büntető törvénykönyv szerint is életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető, nem volt arról tudomásuk, hogy a gyilkost szabadon engedik.
Ezt sokan nem így ítélik meg - feltételezve, háttéralku megkötése lehetett az ügy mögött. Egyes elemzők azeri kötvényvásárlásról beszélnek, aminek feltétele volt a baltás gyilkos kiadatása.
A kiadatást követően Örményország Köztársasági Pártjának (HHK) fiatal szimpatizánsai vonultak a jereváni magyar nagykövetség elé, paradicsommal dobálták meg és letépték a magyar konzulátus zászlaját tiltakozásukat kifejezve amiatt, mert Budapest kiadta Azerbajdzsánnak Ramil Sahib Safarovot. „Ez úton szeretnénk ráirányítani a nemzetközi közvélemény figyelmét erre az elfogadhatatlan esetre” – nyilatkozta a nemzetközi sajtó képviselőinek Karen Avagjan a szervezet ifjúsági tagozatának elnöke. A megmozdulás résztvevői elégették Safarov fényképét is. Az incidens miatt később rendőrök érkeztek a helyszínre.
Figyelemmel a nemzetközi botránnyá fajult diplomáciai lépésre a Magyar Szolidaritás Mozgalom elsők között a hazai politikai szereplők részéről megdöbbenését fejezi ki az eset kapcsán, és az alábbi kérdéseket intézi a magyar kormány illetékeseihez – szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében:
1. Azerbajdzsán már többször kérte Ramil Safarov kiadatását, amelyet a magyar igazságszolgáltatás éppen arra hivatkozva tagadott meg eddig, hogy nem látja biztosítottnak a büntetés végrehajtásának folytatását. Történt-e azeri részről erre vonatkozóan garanciavállalás? 2. A KIM sajtóosztálya nyilatkozatában azt állította, hogy a büntetés Azerbajdzsánban folytatódni fog. Amikor a nyilatkozatot kiadták - sajtóértesülések szerint -, Ramil Safarov már elnöki kegyelemben részesült. Erről nem volt tudomásuk? 3. Összefüggésben áll-e a fogolykiadatás azokkal a magyar-azeri tárgyalásokkal, amelyek arról szóltak, hogy Azerbajdzsán esetleg magyar államkötvényeket jegyezne? 4. Mit kíván tenni a magyar külpolitika irányítása annak érdekében, hogy a diplomáciai kapcsolatok helyreálljanak Örményország és Magyarország között?
Az amerikaiak pedig azt szeretnék, ha Magyarország megmagyarázná, hogy miért küldte vissza Azerbajdzsánba a baltás gyilkost, vállalva annak kockázatát, hogy a gyilkost Bakuban nemzeti hősnek kiáltják ki, kegyelemben fogják részesíteni, és ez hatalmas felháborodást fog kiváltani Örményországból.
Hírhatár-információ Foto: Híradó.hu
Utoljára frissítve: 2012-09-01 20:03:32 |
