Mi okozhatta a 20 éves Zoltán halálát? |
![]() ![]() |
2012-04-19 12:21:17 |
Mint ahogy azt tegnapi hírünkben elmondtuk, fény derült egy 20 éves autista fiú halálára. Gregor Zoltán 2010 novemberében került a budapesti habilitációs intézetbe, majd rá egy évre rejtélyes módon elhunyt. Olyan pszichiátriai szerrel kezelték, amelyek miatt folyamatos vizsgálatot igényelt volna Zoltán, azonban ez elmaradt. A szülők külsérelmi nyomokat is észleltek gyermekükön korábban, így mindenképp eljárást indítottak az intézmény ellen. A szülők az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) Alapítványhoz fordultak segítségért, akik száz százalékban mögöttük állnak, és szerkesztőségünknek is elmondták véleményüket.
Az alapítvány tudomására jutott, hogy az említett intézmény a legtöbb hazai létesítménnyel szemben nem szenvedett a zsúfoltságtól, azonban a foglalkoztatottak aránya vélhetőleg nem volt megfelelő. Éjjel osztályonként egy ápoló van, arányaiban viszont a mentálhigiéniás foglalkoztatók sokan vannak, ők viszont nem foglalkoznak az összes gondozottal, inkább csak a tolókocsisokkal – nyilatkozta hírportálunknak Dobos János, a CCHR Alapítvány elnöke.
Az elnöktől azt is megtudtuk, hogy a tavaly elhunyt fiú boncolási jegyzőkönyve szerint a halál beálltának közvetlen oka gyors lefolyású légúti vírusfertőzés, amely következtében kiterjedt vérzések alakultak ki, és légzési-keringési elégtelenség lépett fel. A fertőzés oka vélhetőleg egy olyan pszichiátriai szer toxikus szérumszintje miatt alakult ki, amely szoros orvosi felügyeletet és havi vérvizsgálatot követel meg. Ebben az esetben tudomásunk szerint nem voltak meg ezek a rendszeres vérvizsgálatok, és a pszichiáter sem vizsgálta rendszeresen, hiába jelezték mind a szülők, mind az ápolók az egyre rosszabb állapotot – tette hozzá Dobos János.
A rendőrségi nyomozás már folyik, azonban kicsit lassítja az ügyet, hogy a nyomozók egy másik igazságügyi orvosszakértőt kértek fel, miután a toxikológiai vizsgálat eredménye miatt a korábbit nem fogadták el.
FOLYTATÁS: INTERJÚ A SZÜLŐKKEL >
Utoljára frissítve: 2012-04-20 11:00:00 |
