Olvasói levelünkben egy nem mindennapi esetről számolunk be, hogyan lehet valaki pszichiátriai beteg, elsorvadt és lyukas tüdővel.

Éva 2000-ben azt vette észre, hogy egyre kevesebbet tud dolgozni és menni. 2000. augusztusában akkori háziorvosa, látva állapotát mentőt hívott hozzá, és számára is döbbenetes módon, hozzájárulása és tiltakozása ellenére zárt osztályra vitették. A zárt osztály ügyeletes orvosa a rendelkezésre álló leletekből paranoid skizofréniát diagnosztizált. Éva már akkor érezte, hogy egyre fogy és nehezebben kap levegőt, amire azt mondták, hogy „bepörgette magát”.  Innen indult egészségügyi kálváriája.

Amikor bevitték a kórterembe lekötözték, majdnem szétvágták a kézfején az ereit a csattal, hiába tiltakozott. A gyógyszereket, amit az ágy alá dobott, a nővér észrevette, s ezek után addig állt mellette, amíg azt be nem vette.  Az alábbi gyógyszereket szedették velem: Betaloc, Frontin, Risperdal – ami később még érdekes lehet - figyelmeztet Éva, és folytatja: kéthónapos kezelés után 2000.10.17-én engedtek ki, ebből 3 hetet töltöttem a zárt osztályon. Állapotom folyamatosan romlott. 2003 májusában a háziorvosomat helyettesítő doktornő újra beutalóval küldött a pszichiátriára, ahová akkori kezelőorvosom fel is vett. Gyógyszerek, melyeket szedettek velem: Risperdal, Xanax – később a valós betegségem tekintetében ez is fontos momentum lehet!

És Éva innentől már folyamatosan sorolja átélt szenvedéseit: Elhelyezésemet követően már annyira nem volt levegőm, hogy felkeltem az ágyamból, és az ágy végében összecsuklottam, melyet a zárójelentésem is tartalmaz. Az volt a szerencsém, hogy volt az osztályon oxigénpalack, mert már teljesen elkékültem, hullafoltos voltam az oxigénhiánytól, a szobatársnőm riasztotta a nővéreket, és az orvost. Átvittek a belgyógyászat intenzív részlegére, 1 napig voltam ott, ekkor sem vizsgáltak ki megfelelően, nem végeztek CT vizsgálatot.

Ha korábban ezt megtették volna, még időben kiderül a betegségem, hogy elsorvadt és kilyukadt a tüdőm, és a felesleges kezelések és félrekezelésektől megmenthettek volna.

Mellőzve a kivizsgálást, egy hónap múlva újból kiengedtek a pszichiátriáról, annak ellenére, hogy továbbra is nagyon rosszul éreztem magam, gyakorlatilag már alig kaptam levegőt, fulladásos állapotban voltam, és éltem napjaimat.

2004 decemberében, látva egyre romló állapotomat, a barátnőm hívott mentőt. Először az SZTK pszichiátriájára vittek, hiába mondtam, hogy nem kapok levegőt. Itt az orvos rendezett állapotúnak véleményezett, és a belgyógyászatra irányított. Innentől fogva már nem emlékszem arra, mi történt velem, az oxigénhiány miatt elvesztettem az eszméletemet.  Az utolsó vizsgálat: panlobaris emphysema, idült légzési elégtelenség, pulmanalis szívbetegséget állapított meg. Ezt követően már csak a folyamatos palackos oxigénellátás tartott életben. Gyakorlatilag 24 órás oxigénre tettek.

Ekkor lettem 100 százalékos rokkant, amit csak fellebbezéssel értem el, mivel előtte csak 64 %-osan rokkantnak nyilvánítottak.

Sorsom megpecsételődött - a félrekezelésnek köszönhetően mindkét tüdőm odalett – tüdő-transzplantációs várólistára kerültem. 2007 februárjában Bécsben az orvosok 7 év szenvedés után sikeres kétoldali tüdőátültetést hajtottak végre.

Éva azóta sem talál munkát, olyat, amit egészségi állapotára figyelemmel végezhetne. Amikor még csak 64%-os rokkant volt, amiatt nem, mert mindenhol bekérték a zárt osztályon történt kezelésről szóló papírjait, most pedig a sikeres kétoldali tüdőátültetést követően már csak 83%-os rokkantként azért, mert senki nem tud számára biztonsággal végezhető munkát felajánlani, ami ne veszélyeztetné transzplantált tüdejét.

Éva elkeseredésében fordult szerkesztőségünkhöz, hogy tanulságos esetét másokkal megossza. Amiatt pedig, hogy éveken át pszichiátriai betegnek nyilvánítva megbélyegzett emberként kellett élnie súlyos orvosi tévedésnek és a félrekezelésnek köszönhetően, most kártérítési pert indít az illetékes hatóságokkal szemben, amiben az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány is segítségére lesz.