. Ma Auguszta napja van.
Két ember fagyott meg az idei tél első hetében
2012-10-30 07:29:17
Két ember fagyott meg az idei tél első hetében

Két ember fagyott meg az idei tél első hetében

Ahogy jósolható volt, két ember fagyott meg a hideg beálltával Magyarországon.  A fagyhalál első áldozatai egy férfi és egy nő voltak – jelentette a Magyar Szociális Fórum hétfőn.


Ők az első kihűléses áldozatai a 2012/13. évi hideg évszaknak. Sajnos az viszont nem remélhető, hogy ők az utolsók is.

 

2011. év telén több mint 330-an fagytak meg köszönhetően annak, hogy a szabad ég alatt, vagy fűtetlen otthonukban éltek, és a kórházban, már nem tudtak segíteni rajtuk. Az azt megelőző tél pedig több mint 400 ember életébe került – tájékoztat a közlemény.


Az emberi jogokért küzdő MSZF már egy hete kérte a kormánytól, hogy hozza előre a kilakoltatási tilalom időpontját, és azonnal tiltsa meg a kilakoltatásokat Magyarországon, megelőzve, hogy még többen kerüljenek az utcára a hidegben. A téli moratórium ugyanis csak december 1-én lép életbe.

 

A felhívás nem talált megértésre, az MSZF még csak választ sem kapott a kormánytól közérdekű kérésére a  – áll a Fórum közleményében.


Kapcsolódó írásaink:

Tízmilliárdot adna az MSZP...


Utoljára frissítve: 2012-10-30 09:25:10

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>