. Ma Gedeon napja van.
Hallgass, ha jót akarsz!
2012-07-16 10:01:52
Hallgass, ha jót akarsz!

Hallgass, ha jót akarsz!

Nem könnyű hozzájutni olyan magyar dalokhoz, melyek az évtizedek során a szívünkhöz nőttek és ma is aktuálisak, ugyanúgy, mint amikor megszülettek. Ezt a nehézséget hidalják át a válogatáslemezek, mint például a most megjelent "A legjobb Vörös István-dalok 1. Hallgass, ha jót akarsz" című CD.

 

Az albumon 18 dal hallható, köztük egy vadonatúj az Engedj be a jóba. Ezt a dalt különösen fontosnak érzem, hiszen amellett, hogy albumindító, rálátásunk-ráhallásunk nyílik arra a zenei irányra, melyen Vörös István 2012-ben elindult.

 

Meghökkentő megújulás. A modern hangzást keveri a rá jellemző dallamvilággal, és ugyanakkor megmarad a korábbi értékek, hangulatok mellett. A dalban az Apelláta gospelkórus színesíti a hangzást, aztán fergeteges gőzhenger indul, és mellbevág a szöveg, hogy „Akarjuk Uram, engedj be a jóba. Nekünk csak morzsa jut mindig a padlóra szórva." Mi is lehet 2012-ben ennél aktuálisabb?

 

Aztán rezignáltan megállapítja: „Szegény kicsi haver, ilyen ez a világ." Majd pedig egy rá jellemző csavar, és máris a szerelem témakörében értelmezhetjük a címet. Azt se tudjuk hirtelen, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. De ezt már megszokhattuk tőle, hiszen hangulati palettája mindig is színes volt.

 

A többi, már korábban publikált szerzemény újrakeverve, új hangszerekkel, effektekkel megújhodva került a korongra. Külön dicséretes, hogy felkerült az albumra a csodálatos Tiéd a világ gitárdarab, már csak azért is, mert Vörös Pisti gitárjátékát már pályája kezdetétől legenda övezi. Többen szemére vetették, hogy a dalszerzésért, szövegírásért és showmankedésért lemondott a gitárhős szerepről, és háttérbe szorította gitáros-énjét. Ez a mű válasz a homlokráncolóknak.

 

Különleges színfolt az Egy kis derű a szívemen nyitott hangolású gitárjátéka, mandolinnal, egzotikus hangszerekkel és Hammond orgonával fűszerezve. Az Érted sír az ég szerintem az egyik legdöbbenetesebb dala. Borzongtató mélységek, magasságok és fuvolafutamok jellemzik. Mindehhez a zenéhez és hangszereléshez a tőle megszokott módon, költői sorok társulnak.

 

Aztán következik a rhythm and blues-os Vadabbik énem, a Hittünk a tündérmeséknek vagy a korai Prognózis-darab, a Szeretni kéne, vagy éppen az új köntösben elénk tárulkozó Hajsza közben. A Bonyolult női lélek számomra zeneileg a másik csúcspont. Harmóniavilágával, újszerűségével, üdeségével, és a dal végén magyar korongon általam még nem hallott a capella vokállal.

 

Ebben az elidegenedett, elüzletiesedett, és egyben elsivárosodott világunkban jó hallani–érezni valamit, ami végre az, aminek látszik, hallatszik, valami emberi. Vörös Pisti az egyik leghitelesebb előadónk.

 

Ha igényesen megkomponált, tartalommal bíró zenét szeretnénk feltenni a zenelejátszónkra, fogadjuk meg a címben szereplő felszólítást, - ajánlom:

 

Hallgass, ha jót akarsz!

Rozy-x



Korábbi kapcsolódó írásunk:

Exkluzív interjú Vörös István énekes, gitáros, dalszerzővel.



http://vorosistvan.hu

http://www.facebook.com

http://www.wix.com/viprodukcio_online/zene


Utoljára frissítve: 2012-07-16 18:53:26

További híreink
Hogyan dekoráljuk otthonunkat húsvét alkalmából?
Az ünnepi hangulatnak a szívünkben is jelen kell lennie, de sokat segíthetünk, ha az alkalomhoz illő dekorációkkal dobjuk fel otthonunkat. Mindezt megtehetjük a lakás bel...
2024-02-26 10:43:34, Hírek, Könnyű Bővebben
Milyen vállalkozások számára előnyös a mobil terminál használata?
Az üzleti világ folyamatosan fejlődik, s a technológiai újításoknak köszönhetően a fizetési módok terén is jelentős változások zajlanak. Vállalkozóként ezekről az újítá...
2024-01-15 11:17:15, Hírek, Könnyű Bővebben
Hallottál már a LED fényterápia bőrmegújító hatásáról?
Amint megjelennek az első ráncok az arcbőrünkön, bekapcsol fejünkben a vészjelzés: elindult az öregedés folyamata. Szerencsére napjaink technológiai újításainak köszönh...
2024-01-11 16:14:58, Hírek, Könnyű Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>