. Ma Gedeon napja van.
Garázdák: egy férfi három embert ütött meg, egy nő a pultossal verekedett
2014-04-15 11:44:00
Garázdák: egy férfi három embert ütött meg, egy nő a pultossal verekedett

Garázdák: egy férfi három embert ütött meg, egy nő a pultossal verekedett

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két különböző ügyben is.
 
Az egyik gyanúsított H. Norbert, 30 éves férfi, aki 2014. április 12-én hajnalban egy perbáli sörözőben - előzetes szóváltást követően - ököllel arcon ütött négy személyt is. Az agresszív férfit a budakeszi járőrök elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő és hallgatták ki. Ezután a helyiségben H. Norbert a mosdókagylót és csapot letörte, így rongálás miatt is eljárás indul ellene.
 
A másik gyanúsított a 34 éves M. Orsolya, aki 2014. április 11-én éjjel egy budaörsi pub előtt hangoskodott, majd szóváltásba keveredett több személlyel. Az ott dolgozó pultos távozásra szólította fel, de a nő ennek nem tett eleget. Válaszul egy poharat dobott a pultos felé, amivel egy vendéget talált el. Az alkalmazott ismét elküldte M. Orsolyát, majd vitatkozni, később dulakodni kezdtek. A gyanúsított több alkalommal megrúgta a pultost és az őket szétválasztó polgárőrt is. A rendőrök kiérkezéséig a polgárőr tartotta vissza M. Orsolyát. A budaörsi rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságon hallgatták ki.
 
A további eljárást mindkét garázdálkodó ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
További híreink
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Moór Marianna: „Elzártam magam a világtól”
Amióta a 80 éves Moór Marianna visszavonult a pályától, távol tartja magát a rivaldafénytől, és úgy tűnik, ez a jövőben sem fog sokat változni, ráadásul egy tavaly februá...
2024-01-04 14:38:37, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Modern társadalmunkban egyre gyakoribb probléma a visszér kialakulása. A vénák kitágulása és torzulása megnehe...
Bővebben >>