. Ma Auguszta napja van.
Családi Bábos Napok Zsámbékon
2016-07-19 21:02:09
Családi Bábos Napok Zsámbékon

Családi Bábos Napok Zsámbékon

Az idén júliusban első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal indul útnak a Családi Bábos Napok rendezvény. A csütörtöki nyitóelőadás a Mesebolt Bábszínház felnőtteknek szóló, mára már emblematikussá vált szatirikus passiójátéka, a Baltasar Espinoza utolsó üdülése és üdvözülése - olvasható a Zsámbéki Színházi Bázis MTI-hez eljuttatott közleményében.
    

Mint írják, szombaton a szakma legjelentősebb családi bábtársulatai idézik meg a mesemondás ősi misztériumát.
    

A Zsámbéki Színházi Bázis honlapja szerint a rendezvényre érkezik a több mint 150 nemzetközi fesztivált megjárt parányi bábszínház, a Mikropódium a STOP, állj meg és nézz! című előadásával. Vendégük lesz Fabók Mancsi és virtuóz egyszemélyes vásári játéka, A székely menyecske és az ördög. Keresztes Nagy Árpád bábtáncoltató a Mátyás király rózsát nyíló ostornyele című produkcióval, a MárkusZínház az Égig érő fa című mesével varázsolja el a kicsiket.
    

A Ziránó Színház Babszem Jankó című darabjában az ismert magyar népmese elevenedik meg, a vásári bábjáték hagyományait követve, a kesztyűs-báb abszurd humorát, a közvetlen mesemondás élményét ismertetve meg gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. A családi bábos nap egyik különleges produkciója a Vitéz László és az elátkozott malom című darab, a műfaj Blattner-díjas művelője, Pályi János előadásában.
    

Az előadások között a látogatókat játékos táncház várja Simon Katival, Ladányi Ferenc és zenekara közreműködésével, továbbá a két legjelentősebb hazai báb- és díszlettervező játszóházai kínálnak mozgásos és alkotó elfoglaltságot egész nap. Mindemellett kézművesvásár és a térség jellegzetes ételei teszik teljessé a kínálatot. A szombat esti mulatság kötetlen találkozást ígér a közönség és a vendégtársulatok alkotói között - olvasható a honlapon.


MTI

További híreink
Hogyan dekoráljuk otthonunkat húsvét alkalmából?
Az ünnepi hangulatnak a szívünkben is jelen kell lennie, de sokat segíthetünk, ha az alkalomhoz illő dekorációkkal dobjuk fel otthonunkat. Mindezt megtehetjük a lakás bel...
2024-02-26 10:43:34, Hírek, Könnyű Bővebben
Milyen vállalkozások számára előnyös a mobil terminál használata?
Az üzleti világ folyamatosan fejlődik, s a technológiai újításoknak köszönhetően a fizetési módok terén is jelentős változások zajlanak. Vállalkozóként ezekről az újítá...
2024-01-15 11:17:15, Hírek, Könnyű Bővebben
Hallottál már a LED fényterápia bőrmegújító hatásáról?
Amint megjelennek az első ráncok az arcbőrünkön, bekapcsol fejünkben a vészjelzés: elindult az öregedés folyamata. Szerencsére napjaink technológiai újításainak köszönh...
2024-01-11 16:14:58, Hírek, Könnyű Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – ak...
Bővebben >>