. Ma Csongor napja van.
Bozótvágó késsel támadt a rendőr Gödöllőn
2012-09-19 16:42:20
Bozótvágó késsel támadt a rendőr Gödöllőn

Bozótvágó késsel támadt a rendőr Gödöllőn

Gödöllői kocsmában történt-, miután F.I. egy baráti társasággal szórakozott és elhagyta a helységet, oda néhány perc után felfegyverkezve visszatért. Ekkor a készenléti rendőrség állományába tartozó férfi a nála lévő bozótvágó késsel és viperával többször megütötte és megvágta az előzőleg vele vitába keveredett férfit.

 

A fegyveresen elkövetett testi sértéssel párosuló garázdaság a Szent István Egyetem közelében lévő kocsma szórakozóhelyen történt, az elkövető rendőr pedig gödöllői lakos.

 

Az incidens után a rendőr elhagyta a helyszínt. A rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi az illetőt, úgy látszik egyelőre sikertelenül, mert sem a lakásán, sem ismerőseinél nem találják a gyanúsítottat.

 

Időközben már kiadásra került ellene az elfogatóparancs, és zajlik a szemtanúk kihallgatása.

 

A sérült megtámadott személyt kórházba kellett szállítani, ahol ellátták sérüléseit, majd kiengedését követően őt is kihallgatta a nyomozóhatóság.

 

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt rendelt el nyomozást, adott ki tájékoztatást az esetről a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetője, Szende Gyula

 

Hírhatár információ

Utoljára frissítve: 2012-09-19 16:57:38

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Manapság már szinte minden egyes feladatnak, ami fellelhető a háztartásban, annak elérhető a gépesített megold...
Bővebben >>