. Ma Auguszta napja van.
Balog Zoltán miniszternél kopogtatnak a rokkantak
2014-05-29 08:22:17
Balog Zoltán miniszternél kopogtatnak a rokkantak

Balog Zoltán miniszternél kopogtatnak a rokkantak

A korhatár alatti rokkantak humán katasztrófával fenyegető élethelyzete miatt sürgős találkozót kért a Magyar Szociális Fórum (MSZF) Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felelősétől.
 
Simó Endre, az MSZF szervezője és Demeter Éva, az MSZF rokkantvédelmi csoportjának felelőse a miniszterhez szerdán eljuttatott levelében emlékeztet arra, hogy két évvel ezelőtt reményt ébresztő tárgyalás kezdődött a kormánnyal a nyugdíj-korhatár alatti rokkantak helyzetéről, de a párbeszéd nem folytatódott annak dacára sem, hogy a problémák megnyugtató rendezésére nagy szükség volna.
 
A miniszterhez írt levél tizenhárom pontban körvonalazza az ellátó rendszerrel kapcsolatos legégetőbb gondokat. Köztük az életkor szerinti diszkriminálást, a szolgálati idő figyelembevételének eltörlését, és a biztosítási időre épülő jogviszony bevezetését, az álláskeresési támogatás hiányát, az utazási kedvezmények megvonását. 
 
„Van olyan családfő, aki 2655 forintot kap havonta, három gyermekét egyedül nevelő anya, aki 6775 forint pénzellátásban részesül havonta, de vannak olyanok is, akik egyetlen fillért sem kapnak” – áll az MSZF Balog Zoltánhoz írt levelében.
 
Kitérnek arra is, hogy az érintettek elvesztették pénzintézeti hitelképességüket is rokkantsági nyugdíjuk megszüntetésével. Súlyos állapotuk okán nem tudnak idősotthoni elhelyezést sem igényelni, mert nem tudják megfizetni a 100-150 ezer forint térítési díjat. Nem bírják fedezni lakásuk rezsijét, a gyógyszerköltséget, az élelmezést. Egészségügyi rehabilitációjuk sem működik, mert – pénzhiány miatt – folyamatosan a várólisták végére kerülnek. Ha egy beteg dolgozni képes az 1-3 éves rehabilitálási időszakban, akkor visszaminősítik a felülvizsgálaton, és akkor is kiteszik az ellátórendszerből, ha nem gyógyult meg. A foglalkoztatási szakértői minősítés során diszkriminatív szempontokkal találkoznak. Az orvos-szakértők nem mindig az embert nézik a betegben, hanem a munkaadójuk elvárásainak igyekeznek megfelelni. 
 
Az MSZF azért tartja sürgősnek a találkozót a miniszterrel, hogy törvény-módosítások születhessenek az érintett több százezer ember és hozzátartozóik érdekében. „Mi készen állunk a tárgyalásra, és várjuk, hogy Ön kitűzze az időpontját” – áll a levélben.
 
Hírhatár-MSZF
Kép: kapcsolat.hu
További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az egyik legnépszerűbb megoldás ablakok, erkélyajtók esetében: a bukó-nyíló nyitásmód
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghatározza a kényelmet, a komfortot és a használat egyszerűségét...
2024-03-27 10:19:44, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, ...
Bővebben >>