János Pál tudta, amit a magyar kollégái nem fogtak fel: lehet, hogy a Fidesznek kampányolás pénzügyi előnyöket hoz, de erkölcsileg földbe döngöli az egyházakat. Ha elbukik a Fidesz, már pedig el fog bukni, akkor az magával hozhatja a hazai, vezető egyházakba vetett bizalom meggyengülését.

A rendszerváltáskor az egyházak nem tűztek ki komolyabb célokat maguk elé. Igyekeztek visszaszerezni mindent, amit a rendszerváltás előtt elvettek tőlük. Amint megkapták egy rakás iskola fenntartási jogát és óriási összegekhez jutottak, olykor százmilliárdos nagyságrendű értékek kerültek a kezükbe, úgy rögtön hátradőltek, de akadtak olyanok is, akik még többet akartak.

Tervük sikeres volt, hiszen idővel egyre több és több pénzt kaptak, mostanra az oktatási intézmények 10%-át már az egyházak felügyelik. Az állam megadta a lehetőséget a társadalomnak, hogy az emberek, az adójuk 1%-át is az egyházaknak adják. Ezen felül több tízmilliárdos állami támogatásokat kaptak és kapnak a mai napig is, amivel egyáltalán nem tudnak és nem is akarnak elszámolni. Mindez persze nagyon messze van az önmegtartóztatásától.

A legjobban akkor örülhettünk volna, ha ennyivel letudhatjuk a vezető egyházak különös eseteit, azonban nem így történt. A botrányok még csak ezután következtek. Az ellenőrizetlen állami támogatásokkal rendszeres visszaéléseket követtek el, ráadásul az igencsak nagyra nőtt, részben anyagi hatalomnak köszönhetően, már arra is vették a bátorságot maguknak, hogy beleszóljanak a politikába.

A rendszerváltáskor ez még nem volt jellemző, de az első Fidesz-kormány (1998-2002) időszakában, közel 50%-kal emelték az egyházak támogatását és ez elindította őket azon az úton, hogy vagy burkoltan, de a legtöbb helyen inkább nyíltan kampányoljanak a Fidesz mellett és ezzel párhuzamosan támadják az MSZP-t.

Ennek több következménye is lett. Például volt olyan település, ahol a templomba járók száma hetek alatt megfeleződött az elhangzott, Fideszt éltető propaganda-beszédek miatt. Ekkor nem csak az MSZP szavazók hagyták el az addig megszokott vallási közösségüket, hanem olyanok is, akiknek úgy általában a pártpolitizálás nem tetszett. Szerencsére azért maradtak olyan vallási közösségek, amelyeket nem mérgezett meg a politika, azonban sokakat igen, amiben az a döbbenetes, hogy ezt központi szintről támogatták.

Az Origo nemrég megjelentcikkében már név szerint is fel tudják sorolni, hogy például a katolikus egyház vezetésében ki tart fenn baráti viszonyt Orbán Viktorral. Sőt arra is fény derült, hogy a Fidesz egyházi kapcsolattartója, a KDNP, a katolikus egyház vezetőjével is rendszeres kapcsolatban van és a bíboros tanácsadója aktív közreműködője volt annak az egyházi törvénynek az előkészítésében, amelyben páros lábbal rúgták fel a vallásszabadságot és a katolikus egyház vezetője ebben nem talált semmi kivetnivalót.

Ráadásul azzal, hogy Erdő Péter  bizalmi embere (Schanda Balázs) a törvényhozói hatalom aktív részesévé vált, megtörtént az, amitől sokan tartottak: az egyház és az állam összeolvadt. Ne felejtsük, mit mondott Martin Niemöller evangélikus lelkész: „Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.”

Persze most nem élünk ennyire drámai időket, de ha az egyházak nem hajlandóak egymás jogaiért kiállni, akkor közösen fognak számos hívet veszteni.

A rendszerváltás óta csak részben sikerült tisztázni, hogy a régi rendszerben ki volt besúgó az egyházon belül és kívül. Kenedi Jánost, akit még a Gyurcsány-kormány bízott meg a besúgói névsorok nyilvánosságra hozatalával, végül leállították, sőt, Orbán Viktor 2010-ben, hatalomra kerülésének évében azonnal kirúgta.

Végső soron a baloldal és a Fidesz titkos konglomerációja kellett ahhoz, hogy Kenedi ne hozhassa nyilvánosságra az egyházakban ma is megbúvó besúgók teljes névsorát, akik Kenedi szerint, ma is vezetői pozícióban vannak. Ezen kívül az egyházaknak kijutott a meleg- és a pedofília-botrányokból, hatalommal való visszaélések sorozatából.

Egyetlen eset volt, amikor az egyházak meghátrálásra kényszerültek és visszavettek a napi szintű politizálásból. Amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt és ellátogatott a Vatikánba, akkor a katolikus egyház minden idők egyik legintelligensebb és legemberségesebb pápájának, II. János Pálnak azt mondta: az egyházak Magyarországon pofátlanul politizálnak. Bár erről nem szólt a fáma, de nagy valószínűséggel ezután a beszélgetés után, János Pál elbeszélgetett a magyarországi katolikus egyház vezetésével. A következmények sem maradtak el: a hazai vezetők visszafogtak az arcukból, jó időre elcsöndesedett a kampány. János Pál tudta, amit a magyar kollégái nem fogtak fel: lehet, hogy a Fidesz felé kampányolás pénzügyi előnyöket hoz, azonban erkölcsileg földbe döngöli az egyházat, ráadásul a Fidesz bukása egyet jelent majd a katolikus egyház magyarországi gyengülésével, a bizalom drámai csökkenésével.   

Az egyházak az ilyen cikkeket, gondolatokat, rendszerint külső támadásként állítják be és eszük ágában sincs mérlegelni azok tartalmát. Azt mondják a híveiknek, hogy ezek az írások, a hitük ellen szóló támadások. Pedig szó sincs erről. Sokkal inkább az öntisztulást szolgálják.

Gandhi: „A poklok ördöge nem odakint, hanem idebent lakik a szívünkben és itt kell megküzdenünk vele.”

Az új pápa Ferenc, kifejezte abbéli szándékát, hogy a katolikus egyháznak újra szegénynek kell lennie és a szegényeket kell szolgálnia. A kihívás nagy.

Gombos László jegyzete