Az autista fiú rejtélyes halála - Interjú a szülőkkel |
![]() ![]() |
2012-04-20 09:14:38 |
Pár napja látott napvilágot egy döbbenetes hír, miszerint egy szigethalmi, autista fiút féléven keresztül erős gyógyszerekkel kezeltek, valamint bántalmaztak egy budapesti habilitációs intézetben, míg végül tavaly októberben elhunyt. Szerkesztőségünk utána járt az ügynek: tegnap sikerült Zoltán szüleivel találkozni, és meghallgatni történetüket. G. Zoltán hivatalos diagnózisa infantilis autizmus volt, mentális retardációval. Ennek ellenére egy hihetetlen intelligens, beszédes fiú volt. Intézménybekerülése az agresszivitás miatt történt meg, mert otthoni ápolása, olyan szinten korlátozta édesapját, G. K.-t és feleségét, hogy szinte dolgozni se tudtak. - Tudtuk, hogy valamikor sor kerül arra, hogy intézetbe kell helyeznünk őt, de ez akkor is egy borzalmas döntés volt – mondta az édesapa. – Régen ezért költöztünk ide Szigethalomra, mert itt van egy fogyatékosokat foglalkoztató otthon, ahová gyermekünket fel is vették, később azonban „közös megegyezéssel” megszüntették az ellátását.
2011 januárjában viszont Zoltánnál megint megjelentek az agresszió jelei, amire az intézmény vezetősége és a pszichiáter azt javasolták, hogy kerüljön a pszichiátriára, ami ideális megoldásnak tűnt. Azonban az intézet pszichiátere elzárkózott attól, hogy Zoli korábbi ambulanter pszichiáterével dolgozzon együtt, így végül a gyermek egyedül az intézményinél maradt. Másfél hétig feküdt a klinikán, ahol megtörtént a gyógyszerbeállítás, ami konkrétan két pszichotrop gyógyszert és egy antiepileptikum beszedését jelentette.
Ezután a kezelés után Zoltán állapota folyamatosan romlott. - Két hónap alatt 15 kilót lefogyott, és a gyógyszerek mellékhatásai súlyosan jelentkeztek nála, például folyt a nyála, vagy órákig fennakadtak a szemei – tette hozzá az apa. - Ezeket folyamatosan jeleztük az intézmény vezetőségének írásban is, szóban is, de nem igazán kaptunk visszajelzést.
Nyár vége felé személyesen beszéltek a pszichiáterrel az esetek miatt, de szerinte a gyermek teljesen jól volt, és a szülők kérését, hogy csökkentse a gyógyszerek mennyiségét, nem helyeselte. Ezalatt Zoltánt több fizikai bántalmazás érte az intézetben, amit otthon a szülőknek mindig el is mesélt. - Elmondta, hogy két férfi ápoló rendszeresen bezárta szobájába, bántotta őt, egy női gondozó pedig embertelen módon beszélt az intézetben vele, csakúgy mint a többi beteggel – mondta G. K. – Egyszer úgy megütötték Zolit, hogy felrepedt a szája, egy másik esetben az egyik férfi oldalba rúgta, harmadik esetben pedig a fejét a csempébe verte.
Ezeket is jelezték írásban az intézménynek, akik kivizsgálták az ügyet: nyári szabadságra hivatkoztak, vagyis arra, hogy akkor pont más személyek voltak az állandó ápolók helyén, ezért történhettek „bizonyos problémák”, amiket megpróbáltak kiküszöbölni. Ezért hoztak egy olyan rendelkezést, amikor legközelebb elviszik a gyereket, le kell vetkőztetni, hogy ellenőrizzék, van-e külsérelmi nyom rajta. Erre már csak egyszer került sor tavaly októberben, az utolsó héten. – Hétvégén otthon volt, nem történt semmi szokatlan. Miután visszavitték, hétfőn este telefonáltak, hogy gond van: Zoltán rosszul lett, rohammentőt hívtak, de már nem tudták megmenteni az életét.
Az édesapa igazságügyi boncolást kért, aminek a jegyzőkönyvét vélhetőleg a kórboncnok a rendőrségnek is elküldte, akik úgy ítélték meg, hogy eljárást indítanak az ügyben. – Nem tudjuk, hogy a rendőrség hogyan került a képbe, mi is csak levélben értesültünk erről. – nyilatkozta az apa, aki azóta papírra vetette fia teljes életét, ami hamarosan megjelenik „Üstökös – Húsz év és nyolc hónap autizmussal” címmel.
– Tapasztalatátadás céljából írtam meg a könyvet fiunk gondozásával eltelt küzdelmes 20 évünkről, hogy tanulság legyen Zoli és a mi történetünk a hasonló helyzetű szülőknek. Ugyanakkor a figyelemfelkeltés is célom volt, mivel hazánkban egy általános probléma az, hogy az autizmust pszichiátriai betegségként kezelik, miközben ez egy fogyatékosság!
PEST MEGYEI HÍRHATÁR Kapcsolódó korábbi írásaink: Meghalt egy szigethalmi 20 éves autista fiú – túlgyógyszerezték? Mi okozhatta a 20 éves Zoltán halálát?
FOLYTATÁS AZ INTÉZETBEN URALKODÓ ÁLLAPOTOKRÓL > Utoljára frissítve: 2012-08-25 07:05:46 |
