. Ma Emma napja van.
A választás utáni első jajkiáltások
2014-04-10 09:51:09
A választás utáni első jajkiáltások

A választás utáni első jajkiáltások

A választás utáni első társadalmi jajkiáltás a rokkantak torkából tört föl. Életüket féltik a velük szemben tanúsított embertelen politika folytatódásától a következő négy évben is. A korhatár alatti rokkantak abban bíztak, hogy a választás után visszakaphatják nyugdíjjogosultságukat, úgy ahogyan azt a Magyar Szocialista Párt megígérte nekik – írta a Magyar Szociális Fórum (MSZF) csütörtökön a rokkantaktól hozzá érkezett legfrissebb reagálások alapján.
 
Teljesen ellátatlan vagyok, egyetlen fillér nélkül” – idézett az MSZF egy 41 éves észak-magyarországi asszony leveléből, akit annak dacára akarnak munkára kötelezni, hogy tüdőembólia, alsó fali szívinfarktus és daganatos betegség miatt rokkanttá nyilvánították. Életkora miatt rehabilitációs járulékra ítélték, de mivel ez megszűnő ellátási forma, nem fizetnek semmit, mert elfelejtettek rendelkezni az olyan esetekről, mint amilyen az övé. A súlyos beteg asszony az önkormányzathoz fordult segítségért, hogy ennivalója legyen, de ők közmunka végzéséhez kötötték a segélynyújtást, amire a rokkant nő fizikailag képtelen. Még lakhatási támogatásban sem részesítették. Márciusban TAJ kártyája is érvényét vesztette, mert lejárt az asszony rehabilitációs ellátása. Havonta 24 ezer forintba kerülnek a gyógyszerei, melyek nélkül nem tud élni. Segítségért folyamodott az OEP-hez, de az OEP megtagadta tőle az egyhavi gyógyszer-segítséget a TAJ kártya érvénytelensége miatt. A könyörtelen kálváriát járó asszony közgyógy igazolványt kapott, máskülönben nem tudta volna beszerezni életmentő gyógyszereit és nem jutott volna hozzá az injekcióihoz. Ugyanakkor megvonták tőle az utazási kedvezményt, mint megannyi sorstársától. „Hiába kilincselek, sehol sem szólnak jogaimról, csak a kötelességeimet sorolják” – írta kétségbeesetten az MSZF Rokkantvédelmi csoportjának, majd hozzátette: „Teljesen kilátástalanná vált az életem. „Az embertelen törvények miatt esélyem sincs a túlélésre.
 
Egy másik korhatár alatti rokkant azt írta, hogy a választási eredmény hallatán vasárnap este elsírta magát. „Sirattam a hazámat, a rokkant, fogyatékos sorstársaimat, hogy mi lesz velünk az elkövetkezendő 4 évben” – áll a levelében. Szerinte nem csak a rokkantak reménye veszett el, hogy a választások után jobb lesz, hanem a mindennapi fennmaradásáért küszködő sok-sok millió honfitársunké is. „Marad a FIDESZ által lefelezett, leharmadolt pénzellátás, a jogtalanul elvett szolgálati idő, a nem létező rehabilitáció, a sorozatos visszaminősítések a felülvizsgálaton, aminek következtében a nem létező munkaerőpiacra visszaküldött egészségessé nyilvánított betegek rövid idő alatt meghalnak” - adott hangot elkeseredésének a kormány rokkantakkal szemben követett politikája miatt.
 
Egy harmadik korhatár alatti rokkant asszony levelében pedig ez áll: "Rengeteg ember ellátatlan marad a felülvizsgálat után. A Fidesz által elfogadott Alaptörvény a család kötelességévé tette, hogy eltartsa a rokkant, beteg embert, miközben megvonják tőle az addigi ellátást. Abban reménykedtünk, hogy ennek most vége lesz. De nem, úgy látom, ami most fog jönni, az maga a pokol" – írta levelében, melyet az MSZF csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe ajánlott.
 
Hírhatár-MSZF
További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az egyik legnépszerűbb megoldás ablakok, erkélyajtók esetében: a bukó-nyíló nyitásmód
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghatározza a kényelmet, a komfortot és a használat egyszerűségét...
2024-03-27 10:19:44, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>