. Ma Emma napja van.
A legszebb szakaszról zárták ki a Pilis-tetőre látogatókat
2014-11-24 16:30:26
A legszebb szakaszról zárták ki a Pilis-tetőre látogatókat

A legszebb szakaszról zárták ki a Pilis-tetőre látogatókat

A Pilis-tetőn a közelmúltban megnyílt ugyan a teljes körpanorámát nyújtó kilátótorony, azonban a délkeleti oldalon felkapaszkodó kirándulók azt tapasztalják, hogy az út legszebb, panorámás szakaszát elterelték, és az eddigi csapást kerítéssel és tiltó táblával zárták le. 
 
A Pilisszántó és Pilisszentkerszet felől felkaptatók így pont a legizgalmasabb, a hegy éles peremén feltáruló gyönyörű kilátással bíró szakaszt nem járhatják be, helyette a kerítés külső oldalán, egy szűk és jellegtelen, bozótos szakasszon kénytelenek áthaladni. Bár az új kilátóból erre is nyílik panoráma, az még sem olyan fenséges, mint az eddigi útról élvezhető pompás látvány. A körbekerített rész korábban is védett terület volt, elsősorban az itt termő magyar husáng miatt. 
 
 
 
Azonban nem csak a turisták lettek így szegényebbek egy feltétlenül izgalmas útszakasszal, hanem a siklóernyősöknek is nehézséget okoz ez a helyzet. A nemzeti park által erőltetett lezárást korábban sem tolerálták a Pilist felkeresők, nagy valószínűség szerint a jövőben sem lesz ez másként. A természetvédelem az igen látogatott hegytetőn hosszútávon csak kompromisszumokkal képzelhető el, a közérdek azt kívánná, hogy a korábbi utat és a siklóernyősök elrugaszkodó-helyét nyissák meg!
 
Kertész Z István
 

Utoljára frissítve: 2014-11-24 16:30:57

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>