. Ma Gellért napja van.
A kételkedők védik az ukrán nyugdíjasokat
2012-12-10 22:12:09
A kételkedők védik az ukrán nyugdíjasokat

A kételkedők védik az ukrán nyugdíjasokat

Az ukrán határ mellől kaptuk az alábbi olvasói levelet, amely a legutóbb megjelent két írásunkhoz kapcsolódik, melyekben az „import” ukrán nyugdíjasoknak adott juttatásokra hívtuk fel olvasóink figyelmét.

 

Ennek az olvasói levélnek a közlését nem csak azért tartjuk fontosnak, mert a Hírhatár mások észrevételének is helyt kíván adni, hanem azért is, mert a levélben megfogalmazott állítások sok esetben összecsengenek azok véleményével, akik a legutóbbi, "Import nyugdíjasok... már Amerikában is hír-ben leírtakat fenntartással fogadták. Sajnos olyan olvasónk is akadt, aki egyenesen rémhír-keltéssel vádolta meg szerkesztőségünket.

 

Épp ezért két olyan szakértőt is felkértünk a levélben foglaltak megválaszolására - Demeter Éva ismert társadalombiztosítási szakembert, valamint Korózs Lajos szociológust -, akik érvekkel, tényekkel, dokumentumokkal is alá tudják támasztani azt, hogy a levélben foglaltakkal ellentétben pontosan mi is zajlik itt honosítás kapcsán a magyar adófizetők pénzével.

 

"Tisztelt Szerkesztőség!

 

Az „Ukrán nyugdíjasok tömegesen lépik át a magyar határt” címmel megjelent cikket hangulatkeltőnek és tendenciózusnak tartom, nem is beszélve alapvető szakmai hiányosságairól. Vajon mért egy Pest megyei lapban foglalkoznak a szabolcsi esetekkel? Az meg szakmailag teljesen megmagyarázhatatlan, hogy mért egy ápolónő panaszolja el, milyen sokan kérnek a magyar állampolgárságot, amikor neki semmilyen rálátása nincs erre a kérdésre.

 

Tudomásom szerint a nyugdíjakat ilyen esetben nem a kereseti igazolások alapján számolják ki, hanem aszerint, hogy mit dolgozott az illető. Rengeteg álhírt terjesztenek egyébként ezzel kapcsolatban, ide sorolható például, hogy 300 eurós garantált nyugdíjat ígértek ezeknek a nyugdíjasoknak.

 

A magyar állampolgársággal alanyi jogon nem jár semmilyen nyugdíj, hiszen ismerek Magyarországon olyan hetven-nyolcvanéves nénikéket, akik háztartásbeliek voltak, ezért semmilyen nyugdíjat nem kapnak. Egészségügyi ellátás meg még kevésbé jár alanyi jogon, hiszen TAJ-száma eleve annak lehet, aki magyarországi lakcímmel rendelkezik, és csak akkor kap egészségügyi ellátást, ha aktív a TAJ-száma, azaz ő maga, vagy valamelyik hozzátartozója fizeti a járulékot.

 

Ha már ilyen nagy fába vágta fejszéjét a cikk szerzője, utána járhatott volna (mert ezt az ápolónő sem tudhatja), hány olyan ukrán állampolgár van, aki kemény pénzeket fizet a magyar kórházakban az ellátásért, teljesen hivatalosan. Igaz, van egy alapítvány, mely a súlyosan beteg kárpátaljaiak magyarországi gyógykezelését támogatja, ám ezt a támogatást minden esetben egyénileg kell kérelmezni.

 

Ami a szavazatszerzést illeti. A cikk azt írja, hogy ezeknek az embereknek a nagy része ukrán, sőt orosz. Alig hiszem, hogy ezeknek a többsége valaha is elmenne szavazni. Másrészt, aki ismeri a helyzetet, az tudja, hogy Kárpátalján a Jobbiknak legalább akkora tábora van, mint a Fidesznek. A Jobbik az egyetlen párt, mely Kárpátalján, Beregszászban irodát tart fenn, egyik országgyűlési képviselője ott rendszeresen fogadóórákat tart és részt vesz szinte minden jelentősebb kulturális eseményen. Sőt, vannak szocialista, sőt liberális magyarok is. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy a Fidesz jól jár a határon túliak szavazatival.

 

Az is tény, hogy vannak visszaélések. Sokszor olyan emberek kapják meg a magyar állampolgárságot, akik csak néhány szót tudnak magyarul. Egy jegyző ismerősöm azt mondta, ha az egyik családtag tud egy kicsit magyarul, akkor ő nem kukacoskodik.

 

Az is igaz, hogy sok nyugdíjas, gyermekeit követve, áttelepül, megkapja a nyugdíjat, de jobbára otthon tartózkodik, mert nem tudja eladni a házát.

 

A helyzet tehát sokkal bonyolultabb, mint hinnénk. És akkor még nem beszéltünk arról a sok tízezer határon túlról származó orvosról, pedagógusról, mérnökről, stb., akiknek képzése a magyar államnak egyetlen fillérjébe sem került, és olyan munkákat is elvállalnak, akár az isten háta mögött, melyekre egyébként aligha lenne jelentkező.

 

Orémus Kálmán

Petneháza

(kárpátaljai származású, de távolról sem nyugdíjas, adófizető állampolgár)"

 

Nézzük mi is a valós helyzet. Kezdjük mindjárt azzal, hogy kik és milyen feltételek megléte estén kaphatják a magyar juttatásokat:

 

Demeter Éva:

Többféle nemzetközi egyezmény befolyásolja ezek kifizetését. Magyarország uniós tag, így ránk az EU-előírások vonatkoznak. A volt szocialista országok szinte mindegyikével volt szociálpolitikai államközi szerződésünk, ezek azonban fokozatosan felszámolásra kerültek. Mára már csak a volt szovjet utódállamokkal – a négy EU tagország kivételével, mint Lettország, Litvánia, stb. – van érvényben ilyen elavult szerződés, mely ránk nézve hátrányos. Sok fejtörést okozott Románia is a magyarországi nyugdíjigénylések miatt egészen 2005-ig, mert nagyon leterhelte a költségvetésünket. A volt Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségével még 1962. 12. 20-án született meg a magyar-szovjet szociálpolitikai államközi megállapodás. Volt szovjet utódállamként Ukrajnából ha valaki nyugdíjasként áttelepül Magyarországra, akkor a magyar szabályok szerint számolják ki a nyugdíját, sőt itt Magyarországon, a magyar nyugdíjkeretből fizetik ki azt. Ez az 50 éves szerződés egy nagyon terhes hagyaték számunkra a múltból!

 

Korózs Lajos:

A magyar fél 1962-63-ban kötött szerződéseket a volt szocialista országokkal a "szociális biztonságról" melynek része volt a nyugdíjügyek rendezése is. De attól számítva, hogy hazánk az unió tagja lett, élesen elváltak a dolgok. Na, ebből adódóan lehetnek egyesek félretájékoztatva, hiszen, mi is történt? A csatlakozásnak eleve alapfeltétele volt, hogy a korábbi szerződéseknek meg kell szűnniük, ezért a csehszlovák, lengyel szerződések felmondására és egyben az új szerződés megkötésére egyszerre került sor, hiszen - még egyszer mondom - ezekkel az országokkal egyszerre csatlakoztunk az unióhoz és a csatlakozásnak ez kötelező feltétele volt. Viszont a románok még tovább élvezték a magyar nyugdíj előnyeit, mert velük a szerződés felbontására értelemszerűen később, 2005-ben került sor. Ennek hátrányát már akkor éreztük, és jól felfogott érdekből mi sietettük a szerződés mielőbbi megszüntetését, hiszen az addig ideáramló kérelmezők nagy száma, a vele járó kifizetések nagysága lassan tarthatatlanná vált.

 

Demeter Éva:

Csakhogy az ukrán bomba itt maradt, hiszen ők nem csatlakoztak az unióhoz, a velük megkötött szerződés ezért nem is került felbontásra. A mai napig érvényben van az 1962. 12. 20-án a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségével (CCCP) aláírt szociális és szociál-biztonságpolitikai szerződés, melyet 1963. évi 16. számú Magyar Népköztársaság törvényerejű rendeleteként ismerhetünk.

 

Korózs Lajos:

EU csatlakozásunktól számítva, viszont hazánkban kétféle nyugdíj-megállapítási módszer van érvényben, egyrészt az EU-ban elfogadott technika szerint a pro-ráta elv érvényesítése a nyugdíj számítása ügyében: ez praktikusan azt jelenti, hogy ha egy munkavállaló több tagállamban szerez jogosultsági időt/biztosítási időt (szolgálati időt stb.), akkor minden fél a rá eső hányadot fizeti ki. Így egy munkás 25 évet itthon, 5 évet Ausztriában és 10 évet Németországban dolgozott és biztosítva volt, akkor a magyar Tb az ő nyugdíjának 25/40-ed részt fizeti, az osztrák az 5/40 részt és a német 10/40 részt nyújt a munkavállaló nyugdíjaként.

 

Másrészt pedig, ami a volt szocialista tábor országaival megkötött egyezményen alapul - és itt válik a dolog ketté - a régi szerződések szerint a volt baráti ország, jelen esetben a Szovjet utódállam, Ukrajna vonatkozásában, miszerint a jogosult, ahol kéri a nyugdíja megállapítását és folyósítását, ott kapja. Ezt a nyitva felejtett kaput az ukrán-magyarok ki is használják, hazánkba a már korábban taglalt előnyökért most is özönlenek, hiszen az állampolgársággal együtt jár nekik a magyar nyugdíj.

 

Demeter Éva:

És mi szükséges ahhoz, hogy valaki a mi adónkból kapja a nyugdíjat? Vegyük ezt számba: az „áttelepülő” ukránoknak mindössze egy magyarországi állandó bejelentett lakcím szükséges és egy pénzintézeti számlaszám. De az igénylő meghatalmazottja is felveheti az itteni magyar nyugdíjat. A határ mellett élők szerint gyakori a fiktív lakcímbejelentés, hiszen ahogy a fenti levélben is hivatkozik rá az olvasó, jobbára otthon tartózkodik, mert nem tudja eladni a házát -  a nyugdíj megigénylése után szinte mind hazamennek az ukránok és otthon az Ukrajnai OTP fiókban veszik fel az átutalt magyar nyugdíjakat. A leleményes ukránoknak nem okoz nehézséget a magyarországi lakcímbejelentés, mert „vesznek egyet”. 2011. 12. 31-ig legalább 10 ezer fő igényelt Magyarországon nyugdíjat. További motiváció, hogy Ukrajnában akadozik a nyugdíjkifizetés. A 45,6 milliós országban jelenleg 15 millió ukrán nyugdíjas él! És még ezután rövid időn belül (15 év alatt) ez a szám ott is megduplázódhat. És még egyszer nyomatékosan mindenkinek felhívom arra a figyelmét, hogy a magyar nyugdíj nem állampolgársághoz kötött, minden ukránnak jár az 1962. 12. 20-án aláírt magyar-szovjet szociális államközi szerződés alapján, nemcsak a magyar-ukránnak az orosz-ukránnak is!


És bizony minden igénylőnek jár valami csakúgy mint itthon, jár az öregségi nyugdíj főellátásként 99.057 forint, az átlag: 89.714 forint, vagyis 300 euro, hovatovább a rokkantsági sőt még az özvegyi is - ebben az esetben az elhunyt nyugdíjának 60 százaléka. Jár a nyugdíjminimum is: 28.500 forint, de ebben az esetben még jár számos segély és szociáílis juttatás is, csakúgy mint itthon, és ez akkor is ha más házába van bejelentve!


És hogyan állunk a levélben említett egészségügyi szolgáltatással, amire az olvasó is célzott, és ami miatt cikkünket tendenciózusnak, hangulatkeltőnek ítélte?

 

Demeter Éva:

Ezzel kapcsolatban szeretném szó szerint idézni a Medicalonline.hu-ban megjelent állítást:

„Az egészségügyi ellátást illetően is meglehetősen cifra helyzet hibernálódott az elmúlt évtizedekben. Az egyezmény értelmében a hazánkban tartózkodó ukrán állampolgárt – függetlenül attól, hogy kárpátaljai magyar, vagy ukrajnai orosz nemzetiségű – ingyenesen megilletik mindazok a természetbeni orvosi ellátások (s támogatott gyógyszerek), mint a magyar állampolgárokat. Ez azonban fordított helyzetben is igaz, vagyis a magyaroknak is minden jár – Ukrajnában.”

Ha most humoromnál lennék, azt javasolnám, hogy mindenki Ukrajnában kezeltesse magát, gyógyuljon ki mielőbb ebből a rémálomból!

 

Korózs Lajos:

Hogy jutottunk ide? A Bajnai-kormány a választások után készen adta át a felmondásra szánt dokumentumokat. Ezt itt mindenki elolvashatja! Ez talán elég bizonyíték lehet arra, hogy nem rajtunk múlt ennek a lehetetlen helyzetnek a felszámolása. Nem értjük, hogy Orbánék közel három éve miért nem mondják fel ezt a szerződést. Illetve tudjuk: itt a Fidesz-hatalom bebetonozása folyik a magyar adófizetők pénzén!  És itt még arra is fontos a figyelmét mindenkinek felhívni, amit az olvasó levelében is állít,-  tényleg, és egyáltalán, mit keres a jobbik Ukrajnában? Valójában melyik jobboldali pártot fogja segíteni ez a nagy osztogatás a magyar adófizetők pénzéből?!



"A Jobbik az egyetlen párt, mely Kárpátalján, Beregszászban irodát tart fenn, egyik országgyűlési képviselője ott rendszeresen fogadóórákat tart és részt vesz szinte minden jelentősebb kulturális eseményen. Sőt, vannak szocialista, sőt liberális magyarok is. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy a Fidesz jól jár a határon túliak szavazatival" - zárja levelét olvasónk.

Rozy-x

Folytatás :

Síron túli juttatás az import nyugdíjasoknak

Már a HírTv is ukránozik


Utoljára frissítve: 2012-12-20 16:09:14

További híreink
Autó alá szorult egy férfi Veresegyházon, életét vesztette
Meghalt az a férfi, aki hétfőn - eddig tisztázatlan körülmények között - autó alá szorult Veresegyházon - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a...
2017-01-30 19:56:15, Hírek, Fókuszban Bővebben
Kigyulladt egy állatmenhely Kiskunlacházán, hatvan kutya elpusztult
Kigyulladt egy állatmenhely Kiskunlacháza külterületén, mintegy hatvan kutya már biztosan bennégett az épületben szerda este - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Ig...
2017-01-26 07:49:24, Hírek, Fókuszban Bővebben
Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Lajosmizse szakaszon
Gázolás miatt akár egy órás késésekre is készülni kell a Budapest-Lajosmizse szakaszon - közölte a Mávinform hétfő reggel.
2017-01-16 08:21:22, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szeptembertől, a Pilis völgyben futó 10-es főúton jelentősen megváltozik az autóbuszok közlekedési rendje. Les...
Bővebben >>