A legmagasabb budai hegy, a Nagy-Kopasz déli és délnyugati lejtőin minden pompásan látszik erről a vitatémáról: legyen, ne legyen és mennyire ne legyen fenyőfa a térségben. A környék kezelője, a Pilis Parkerdő Zrt. Budakeszi erdészete, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága (DINPI) pedig természetvédelmi kezelőként felügyeli a területet és az azon zajló folyamatokat. Utóbbi kérdésünkre adott  hivatalos válaszában kifejtette, az itt jellemző feketefenyő nem honos Magyarországon, a Budai-hegységet tekintve a fekete fenyő mai megítélése kettős, mert részben meghatározó tájképi elemmé vált, a természetjárók kedvelik, másrészt viszont természetvédelmi szempontból jelenléte komoly problémák forrása. A XX. század első felében történt telepítésük során sérülékeny, növényekben fajgazdag dolomit-sziklagyepek károsodtak, vagy semmisültek meg. A fák alatt felgyülemlő fenyőtűavar hosszú idő alatt bomlik le és savanyítja a meszes alapkőzetű talajt, amellyel megváltoztatja az eredeti termőhelyet. Továbbá a fekete fenyő homogén erdőségei rendkívül tűzveszélyesek. 

 

Eredetileg az évszázadokkal ezelőtt végzett erdőirtások, majd az erőteljes legeltetés miatt kopárrá vált, erodált hegyoldalak fásítása miatt került előtérbe az ilyen körülményeket is tűrő fafaj, a feketefenyő telepítésére. Sajnos olyan helyen is erdősítettek, ahol a kopárság lett volna a természetes állapot. Ez a program önmagában sikeresnek bizonyult, de nagymértékben csökkentette a biológiai sokféleséget. Mára a feketefenyők ritkításával a térség őshonos lombos fafajai is megjelentek és a jellemzően csak Magyarországon megtalálható magyar gurgolya, István király-szegfű és a magyar méreggyilok legnagyobb hazai állományai is éppen a szóban forgó területen találhatók. Ezért az egyik legfontosabb cél a fekete fenyves állományok fokozatos csökkentése a Budai-hegység területén, és az eredeti természetes vegetáció helyreállítása – áll a DINPI nyilatkozatában. 

 

Elismert erdészeti szakemberek azonban több dologra is felhívják a figyelmet, például arra, hogy egyes helyeken valóban sokat sérült a fekete fenyvesek állapota, de éppen itt, a Nagy-Kopasz-hegy térségében az életerős egyedek vannak többségben. A fenyvesítéskor az sem volt mindegy, hogy honnan hozták a csemetéket, a származási hely alapvetően befolyásolja állékonyságukat. Szinte mindegy, melyik erdészet kezeli a területet, mert a munkálatokat a természetvédelmi hatóságok és az erdőrendezőségek határozzák meg, tehát a helyi kezelők maguktól nem állnának neki ilyen műveleteknek. Már csak azért sem, mert annak idején, elsősorban az 1940-es és 50-es években, hihetetlen sziszifuszi munkával folyt a fenyők beültetése. Most a tarvágott helyeken is jól látszanak a meredek hegyoldalakon a lépcsőzetes művelések nyomai. Nem egy helyen szamárháton hordták fel a minimális talajt ahhoz, hogy a feketefenyőnek egyáltalán esélye legyen megkapaszkodni.

 

Ajánlott alapútvonal: a Volánbusz 795-ös: Budapest–Perbál–Zsámbék járatának Hidegvölgyi erdészház nevű megállójától a zöld háromszög jelzésen sétáljunk fel a Tarnai pihenő érintésével a Nagy-Kopasz-hegy 559 méteres csúcsán álló kilátótornyához.

A természetjárók szinte egyöntetűen a fenyvesek megtartása mellett lennének, ha ténylegesen beleszólhatnának a jövő tájképének meghatározásába. Noha errefelé is a Budapestről és környékéről kirándulók vannak aránytalan többségben, még sincs a szavuknak elég ereje, nincs fórumuk. Ma még nem lehet tudni, hogy mi lesz harminc, ötven, vagy akár száz év múlva. Egyáltalán nem biztos, hogy a fenyvesek további kiirtása, és részben csupasz felületek létrehozása tesz a legjobbat a környezetnek. Ha nem lett volna korábban a fenyvesítés, akkor mára megannyi leszakadt, erodált, minimális talajjal sem rendelkező meszes hegy nézne farkasszemet a Nagy-Kopasz-hegy, vagy akár más budahegyvidéki tájon az azt felkereső turistákkal.

 

Jelenleg még látszanak szép, egybefüggő fenyvesek, ritkított erdőfoltok, de már meglepően sok a tarra vágott hegycsúcs is, amelyekre felmászva szembetűnik a táj túlzott, értelmetlen és átgondolatlan megbolygatása.